A dió újabb kártevője a dióburok-fúrólégy

Úgy tűnik, véget ért az olcsó, hagyományosan dióbélből készült bejgli időszaka. A háziasszonyok és a cukrászok kénytelenek diópótlót használni süteményeikben, melynek fő alapanyaga a pörkölt  napraforgó, összetevői még a búzacsíra, cukor, aroma és az antioxidáns, jelenleg a héjas dió ára is sokszorosa a korábbinak.

A hazai diófákat károsítók ellen a gyakorlatban nem permeteztek, mert a kártétel még az elviselhetőség határán belül volt. Az egybefüggő nagyüzemi dióültetvény a Jászsági Állami Gazdasággal megszűnt. Az új tulajdonosok pedig a java korabeli termőfákat gyorsan kivágták és eladták külföldre bútorfának.

A másik jelentős jászberényi diótermő terület a neszűri zártkert volt. Itt több mint négyszáz hektár szórványban szinte mindenkinek volt diófája, körülbelül háromezernél is több tulajdonos között. Az új betelepülők letaroltak mindent, épületeket, a gyümölcsfákat pedig kivágták, közte a diófákat is eltüzelték. Jelenleg az EU cukrászipara jelentős importra szorul.

A diótermelő, ha legalább ötszáz négyzetméter összefüggő telepítéssel rendelkezik, a földalapú támogatáson kívül héjas gyümölcsök esetén (dió) külön támogatást is kaphat. Miért nem vonzó a diótermelés Jászberényben? Egyrészt mert később fordul termőre, kivéve az oltvány diót. Igaz az is, hogy akár ötven évig is gazdaságos termesztésben tartható. Fagyveszélyes helyen, például a Neszűr gyakran tavasszal elfagy.

A kockázatos termeléshez újabban jött Amerikából a nyugati dióburok – fúrólégy. Károsításkor a héj barnul, rothad és rászárad a termésre. A dióbél összezsugorodik, penészedik és használhatatlanná válik. A légy báb alakban talajban telel. Júliustól még szeptemberben is rajzik, és akár ötven napig is élhet.

A repülő legyek ellen érintőmérgekkel, a nyüvek ellen pedig felszívódó szerekkel védekezhetünk. A rajzást színcsapdával figyelhető meg. Szerencsére az őshonos dió kártevő második nemzedéke ellen az almamoly ellen nem kell külön védekezni, mert a fő kártétele erre az időszakra esik. A hússzínű hernyójával találkozhatunk karácsony táján a diótöréskor.

Szegedi Szilveszter

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?