Fittek és sikerek

A Ludus Jászberény sportegyesület versenyzői az utóbbi három hétvégén crossfitt versenyeken vettek részt, ahol sikeresen teljesítettek.

A cross fitt egy nagyon összetett sport, ahol sosem tudhatod milyen feladatokat kaphatsz a versenyen, szükséged lesz az erőre állóképességre, gyorsaságra, ügyességre – foglalta össze a sportág lényegét Szöllősi Boglárka, az egyesület egyik legsikeresebb versenyzője, majd beszámolt a legutóbbi eredményekről.

Május elsején Székesfehérváron a CrossMajálison negyven női és nyolcvan férfi versenyző közül Szöllősi Boglárka az első, Lengyel Gábor a 19.,Kiss Márton a 26. helyen végeztek. Május 6-án Budapesten a Dunai regattán versenyeztek, ahol különböző kategóriákban mérhették össze tudásukat. Cross training pro kategóriában, a lányok mezőnyében második Bartalis Brigitta, harmadik Nagy Anita lett. A férfiaknál Darabont István a tizenhatodik, Rusvai Péter a tizenhetedik helyen szerepel a versenylistán. Kezdő kategóriában első Darázs Rózsa, ötödik Kókai Brigitta, hetedik Szatmári Anikó. A férfiaknál Bognár Imre ezüstöt hozhatott haza. Május 13-án Szombathelyen nemzetközi csapatversenyen mutatkoztak be a Ludus sportolói, ahol 40 csapatból a 7. helyet szerezték meg. A versenyszámok között szerepelt kamionhúzás, húzódzkodás, tolódzkodás, evezés, súlyemelés, medicinlabda dobás. A csapat tagjai Bartalis Brigitta, Nagy Anita, Szöllősi Boglárka, Kiss Márton, Lengyel Gábor, Rusvai Péter, Darabont István voltak.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?