Hagyományok nyomában

Az idén tizenkettedik alkalommal nyitotta kapuit a Hagyományos Szakmák – Szakmai Hagyományok című konferencia sorozat, amely színes palettával várta a rendezvényre látogatókat. Az egy hetes rendezvény a Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégiumban vette kezdetét.

Összesen tizenkét előadás és gyakorlati foglalkozás keretén belül igyekeztünk a fiataloknak bemutatni, kézzelfoghatóvá tenni a napjainkban háttérbe szoruló kézműves mesterségeket és népszokásokat. A nap egyik fő témája a Mátraverebélyi zarándoklat volt. Három előadó szólalt fel a rendezvényen Utasiné Garay Borbála, Majlát Zita és Mihályi József, aki élménybeszámolót tartott a zarándoklatról.

Kedden szakmai konferenciára került sor melynek címe: A néphagyomány átadásának és közvetítésének lehetőségei az oktatásban és a közművelődésben. Közel hetven résztvevő volt jelen. A polgármesteri köszöntő után dr. Sándor Ildikó a Hagyományok Háza osztályvezetője, néprajzkutató tartott előadást, majd ezt követte a ,,Jászapáti gyermekszemmel” – elődeink nyomában, a Csillag csoport hagyományápoló programja. Ezen hangulatos esemény után Kovácsné Lajos Krisztina játék, ének és tánc foglalkozása fokozta a hangulatot. Délután a budapesti Babtársulat óriásbábos előadása zárta a napot, melynek címe Fenevadak az utcán.

A szerdai rendezvényre ismét a Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégiumban került sor az alsó tagozatos gyerekek látogattak el a helyi gimnáziumba, ahol a Suhajda zenekar gyönyörű zenéjét hallhatták, és megismerkedhettek a Nagy-Magyarország népviseleteivel és táncaival is.

Csütörtökön a töklámpásoké volt a főszerep. Kicsik és nagyok – többségében iskolások –, neveztek be a versenybe 146-an. Valamennyien arra törekedtek, hogy minél kreatívabb formákat, ötleteket elevenítsenek meg tökből. Csütörtökön délelőtt volt a kreatívabbnál kreatívabb munkák begyűjtése, kiállítása, majd este a zsűrizés és a töklámpások meggyújtása.

Pénteken volt az eredményhirdetés, este pedig a töklámpások ismételt meggyújtása. Szombaton fogadtuk a testvérvárosok delegációit és kézműves foglalkozást tartottunk, emellett kiállítást rendeztünk a helyi kézművesek és mesterek remekeiből.

Szombat és vasárnap este is világítottak a töklámpások. Köszönetet szeretnénk mondani, Jászapáti Város Önkormányzatának, vállalkozóknak és magánszemélyeknek egyaránt, hogy támogattak és hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?