Történelmi tanévnyitó az egyetemen

Különleges nap volt szeptember tizedike a nagy múltú jászberényi campus életében. A délelőtt tíz órakor kezdődő évnyitó ünnepségen dr. Liptai Kálmán rektor immár egyetemistaként köszöntötte az intézmény Apponyi termében helyet foglaló hallgatókat.

Két hónappal ezelőtt együtt örült az Eszterházy család apraja és nagyja az egyetem létrejöttének. Boldogok voltunk, mert beteljesült egy szép álom – emlékeztetett nyitóbeszédében a rektor az Eszterházy Károly Egyetem megalakulásának ünnepélyes pillanataira. Méltatta a nemesi család közösségért hozott intézkedéseit, melyek hosszú sorából évszázadokon át hiányzott az egyetemalapítás momentuma. Most végre négy campus összefogásával július elsején testet öltött az óhaj, Eger városának vezetésével létrejött a család nevét viselő egyetem. „Az Eszterházyaktól példát vehetünk, tanulhatunk tőlük kitartást, eltökéltséget, vágyat a jóra és a szépre, hazaszeretetet. És meg lehet tanulni azt is, ha igazán követjük álmunkat, az beteljesül” – hangoztatta a rektor.

„Nagy örömmel, kíváncsisággal és jó érzéssel köszöntjük önöket az Eszterházy Károly Egyetemen! Ez az első év melyen úgy érezzük, mi is beültünk önökkel együtt az iskolapadba. Tudjuk, hogy a katedrán a helyünk, de a szokásosnál nagyobb az izgalom, mert egy különleges, új egyetemen vagyunk. Szerencsések, mert egy különleges helyre érkeztek, a jászok csodálatos birodalmába. A történelmével, kultúrájával, messze néző templomaival, hangos léptű táncaival, veretes kórusaival, megfestett műalkotásaival híres Jászberénybe.” Dr. Liptai Kálmán hangsúlyozta, hogy sokat kell még dolgozni azért, hogy megtaláljuk az utunkat, de ne feledjük, jövőnk a mindennapok munkájától függ. A következő 250 évet a mai napon kezdjük írni.

Az egyetemen 2820 első éves hallgató kezdte meg tanulmányait. 227-en Jászberényben ültek iskolapadba. Elsősorban őket köszöntötte dr. Varró Bernadett főigazgató asszony a Szent István iskola 4 a osztályosainak ünnepi műsorát követően.

A berényi intézmény a 99. tanesztendejét kezdi meg, immár az Eszterházy Egyetem jászberényi campusaként. „Célunk, hogy az örökséget méltón ápolva, értékes embereket nevelve, színvonalas oktatói munkával válaszoljunk a kor kihívásaira.” A munkához együttműködésre lesz szükség az intézményegységek, a város, a Jászság települései, valamint az oktatók és a hallgatók között – emelte ki a főigazgató asszony.

A 2016/2017-es tanévben a hagyományokhoz híven tanító, óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermek nevelő szakon nappali és levelező tagozaton; informatikus- könyvtáros és szociális munka szakon levelező tagozaton indultak képzések.

Új képzésként jelentkezik a szociális és ifjúsági munkatárs felsőoktatási szakképzés. Tanító szakon 28, óvodapedagógus szakon 83, csecsemő- és kisgyermek nevelő szakon 84, informatikus- könyvtáros szakon 11, szociális munka szakon 9, szociális és ifjúsági munkatárs oktatási szakképzésen 12 hallgató nyert felvételt. A létszám a tavalyihoz képest 65 százalékos emelkedést mutat – tájékoztatott dr. Varró Bernadett.

A továbbiakban megköszönte a bizalmat, mellyel megtisztelték az intézményt az ide jelentkező diákok. Emlékeztetett, hogy a pedagógusi hivatás a legszebb foglalkozások egyike, hiszen kiformálni egy emberi lelket a legcsodálatosabb dolog. Végezetül a dékánasszony kérte a diákokat kapcsolódjanak be bátran az egyetem és a város vérkeringésébe. Használják az intézmény nyújtotta tudományos lehetőségeket, vegyenek részt a kutatómunkákban, a színes rendezvényeken. Éljék a város pezsgő kulturális életét, éljenek a széles sportolási lehetőségekkel.

A tanévnyitó ünnepségen díjakkal, kitüntetésekkel jutalmazta az egyetem vezetősége a legkiválóbb kollégákat, és a kiemelkedően tevékenykedő diákokat. Jubileumi jutalmazásban részesült huszonötéves munkája elismeréseként Sebestyénné dr. Kereszthidy Ágnes adjunktus, Halasiné Kollár Valéria gazdálkodási ügyintéző. Az oktatásban töltött harminc évért járó elismerést átvehette dr. Joó Marianna egyetemi docens, Palkó Tibor főiskolai tanár, festőművész, Balla Tibor gondnok. Az oktatás szolgálatában eltöltött negyven évet Kadosa Lászlóné adjunktusnak, valamint Szabóné Szakali Ágnes adjunktusnak köszönte meg jutalommal a vezetőség.

Az oktatásért felelős miniszter köztársasági ösztöndíjat adományozott Bakos Orsolya negyedik évfolyamos tanítószakos diáknak kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói tevékenységéért, példamutató szorgalmáért, a közösségért végzett munkájáért. Az egyetemen 21 diák nyert köztársasági ösztöndíjat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság ösztöndíjpályázatát a jászberényi campuson szintén Bakos Orsolya illetve Kriegel Zsófia tanulók nyerték el kimagasló kutatási tevékenységük elismeréseként.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelkedő oktatói munkájáért emlékplakettet adományozott dr. Molnár Marietta főiskolai tanár tanszékvezetőnek, amit a város központi tanévnyitóján Pócs János országgyűlési képviselőtől vehetett át. A Tanay-díjat idén több évtizedes kimagasló oktatói tevékenységével Szabóné Szakali Ágnes vívta ki. Nyugalomba vonulása alkalmából elismerő oklevélben részesült Polyák Ferenc karbantartó.

A díjátadót követően az első éves hallgatók fogadalomtételére került sor, mely során a diákok hűséget fogadtak hazájuknak, tiszteletükről, szorgalmukról biztosították a befogadó tanintézmény képviselőit. A tradíciók szerint az intézmény és a város jó szellemi és kulturális együttműködésének szimbólumaként Jászberény város polgármestere jelképesen a település polgáraivá fogadta a diákokat. Szabó Tamás ünnepi beszédében kiemelte: a fogadalmat tett hallgatók történelmi esemény részeseivé váltak. A polgármester kérte, a tanulók tapasztalják meg a jász szellemiséget, és legyenek a város életének aktív résztvevői, érezzék magukat nálunk otthon. A jókívánságok mellé a városvezető átnyújtotta az elsős hallgatók képviselőjének Jászberény jelképes kulcsát.

Végezetül Kriegel Zsófia, a berényi campus diákönkormányzatának elnöke köszöntötte az elsősöket. Biztatta társait kapcsolódjanak be az egyetem tevékenységébe, találják meg a helyüket mind a tudományos mind a közösségi élet területein. Legyenek ezek az évek meghatározóak a hallgatók, és az intézmény számára egyaránt!

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?