Méhészbál 2016.

Hajnalig tartó kitűnő hangulat, finom vacsora, rengeteg tánc, ez jellemezte az idei méhészbált. A szezonkezdet előtt, több mint 90 fő bulizott január 30-án a Nagyboldogasszony Iskola ebédlőjében.

Molnár György, a Jászsági Méhész Egyesület vezetője, és segítői,  Soós Boglárka és Palástiné Andrea valóban mindent megtett a bál sikeréért.
Élő zenekar húzta a talpalávalót, a vacsorára ízlésesen megterítettek, mindenki elégedett lehetett a finomságokkal és az italfogyasztás sem volt korlátozva. Szépen megkomponált programmal tűzdelték meg az estét a  szervezők: a jókedvű és jóhangú énekkar a Déryné Vegyeskarból verbuválódva, slágereket adott elő,  könnyedén bevonva a társaságot is. Külön említést érdemel a házaspárbaj, amit az előző évek sikerei után idén is kipróbálhattunk. Értékes nyereményeket vehettek át azok a párok, akik jól kitöltötték a megkapott feladatlapot, amelyek arról szóltak, mennyire is ismerjük egymást a mi „kis” párkapcsolatainkban. Szólt a zene végig, megállás nélkül roptuk a ’60-as, ’70-es évek slágereire és az elmaradhatatlan mulatósra.
 Az asztaltársaságokban azért fel- felröppent a mézárakról a beszéd, meg a kaptárakról és az előttünk álló tavaszról.

Immár több mint 20 éve élvezhetjük a méhészbálok hangulatát. A kirándulások, szakmai előadások, facebook oldal, a mézvásár megrendezése mellett ezekkel a szívet-lelket melengető méhészbálokkal is. Köszönjük!