Donáth Ferencre emlékeztek

Július első péntekjén előbb szülőházánál, majd egykori jászberényi gimnáziumánál tartott megemlékezést Donáth Ferencre a Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete. A politikus, jogász, agrártörténész, publicista, nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő 1913. szeptember 5-én született Jászárokszálláson és Budapesten 1986. július 15.-én hunyt el.

Donáth Ferenc 1930 és 1934 között a jászberényi József Nádor Gimnáziumban (ma Lehel Vezér Gimnázium) végezte középiskolai tanulmányait. A Jászberény Városi Önkormányzat, a Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete és a Lehel Vezér Gimnázium 2016. október 13-án állított emléktáblát az iskola tornatermének utcai falán egykori diákjára emlékezvén.

Donáth Ferenc életútját Besenyi Vendel, a Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezetének elnöke idézte fel. Szavaiból kiderült, hogy milyen mozgalmas és hányattatott élete volt az egykori 1956-os hősnek, aki többször is megjárta a börtönt, de mindig talpra állt és elveit soha nem adta fel. Ahogy emléktábláján áll, ő volt „a hajlott hátakat kiegyenesítő” 1956-os forradalom meghatározó egyénisége. Egész életét áthatotta a demokrácia iránti vágy és tisztelet.

A jászberényi emléktáblájára is egy tőle származó idézetet választott fia, Donáth László, aki mind Jászárokszálláson, mind Jászberényben ott volt az emlékezésen:

„Képviseleti demokrácia nem maradhat meg sem képviseletnek, sem demokráciának, ha ellenpólusként nincs jelen a közvetlen demokrácia”. Donáth Ferenc egész életében azért küzdött, hogy ez megvalósuljon.

Besenyi Vendel beszédét követően a család képviseletében Donáth László, szülővárosa nevében Gergely Zoltán, a Jászberény Városi Önkormányzat nevében Balogh Béla alpolgármester, a Lehel Vezér Gimnázium nevében Antics István helyezte el az emléktáblánál az emlékezés és a tisztelet koszorúját, s koszorúzott a Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete is.

Az ünnepség végén Donáth László köszönetet mondott a jászsárokszállási és a jászberényi megemlékezés szervezőinek, s jelezte, ha lehetősége lesz jövőre is eljönni, akkor öt unokájával együtt érkezik majd.

 

Vélemény, hozzászólás?