Kerékpáros zászlóvivők

Az elmúlt két esztendőben a közösségi események korlátozása miatt a Jász Világtalálkozót nem volt lehetőség megrendezni. Idén már nincs akadály, és június utolsó hétvégéjén, 26. alkalommal várják a soros településen, Jánoshidán, a szórakoztató programokkal tarkított, hagyományőrző kulturális eseményekre érkezőket.

Egy idő óta, elmaradhatatlan felvezető mozzanata a Jász Világtalálkozóknak, mindazt egy héttel megelőzve, a jász települések zászlainak megérkezése, amelyeket kerékpáros csapatok visznek a helyszínre. Zászlógyűjtő kerékpártúrának hívót alkalom, június 19-én vasárnap volt esedékes. Jászberény zászlaját, népes hegyikerékpáros társaság, a J Bike team csapata vitte Jánoshidára.  A fiúk úgy gondolták, vállalásukat edzéssel is összekötik és a Zagyva gátján tekerve tették meg az útjukat, melynek vége a Premontrei Rendház volt. A települések kerékpáros zászlóvivőit Eszes Béla polgármester fogadta, köszöntötte. Baráti beszélgetésekkel, népzenével, énekléssel színesített, vidám összejövetelt közösen elköltött ebéd zárta.

A falvakba, városokba visszatérő zászlóvivő kerékpárosokat, azzal kéréssel indították útjukra a házigazdák, hogy vigyék hírét a Jászok Világtalálkozójának, melyre szívesen várnak mindenkit, az elkövetkező hétvégén.

 

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?