Légy olvasó!

A kortárs magyar irodalom legnagyobb nyári eseménye, az ebben az esztendőben 93. alkalommal, június 9-én kezdődő, Ünnepi Könyvhét.  Az eseményhez és annak nyitódátumához kapcsolódva, településünkön a 13. alkalommal szervezi meg a Városi Könyvtár kollektívája, Könyves Csütörtök rendezvényét.

Két év kényszerűen kimaradt, de idén már nem volt akadályozva, hogy bátor kreativitással újra legyenek érdekes programok a könyvek helyi ünnepén. Az elgondolás szerint a megszokott területen a mozi előtti téren és parkban tervezték a helyszíneket, de az eső esélyessége miatt, minden a Főnix Műhelyházba és annak udvarára került.

A kulturális programot énekszó nyitotta, az LVG Énekelni jó! kiskórusa közreműködésével, valamint Nagy Erik Botond, 10-es diák szóló fellépésével. Röviden köszöntötte az esemény résztvevőit Budai Lóránt polgármester és szavaival olvasásra buzdította a szép számmal összegyűlt diákokat. Kovács Péter, a Jászkerület ügyvezetője örömének adott hangot, hogy újra létrejöhetett a rendezvény, és köszönte munkatársai szervező munkáját illetve az OTP Bank támogatását. A helyi fiók vezetője Hoffer Gábor elmondta, az OTP Bank számára kiemelten fontos a társadalmi szerepvállalás, és pénzügyi kultúra terjesztése a fiatalok körében.

Mindezek után az iskolás csoportok benépesítették a különböző helyszíneket. Az udvar egy-egy szegletében, a gyermek könyvtárosok élőszavas mesemondását hallhatták. Lénárth András a rovásírás rejtelmeibe avatta be a fiatalokat. Számtalan asztalon lehetett rajzolni, színezni, és több kézműves elfoglaltságba is elmerülhettek a látogatók, a közreműködő intézvények jóvoltából. A titkok könyvtára irodalmi kalandtúrát kínált, de szófelhő totóval is próbálkozhattak a játékos kedvűek. Aki elfáradt a forgatagban, letelepedhetett a folyóirat olvasó sarokban, színes magazinokat böngészni.  A könyvturkáló kínálata is megannyi értékes olvasnivalót rejtett, és aki keresgélt, talált magának valami irodalmi csemegét. Az állatkert különleges látnivalókkal telített standját mindig sokan vetté körül. Az esemény a megbocsátás napja is volt, ha elfelejtetted időben visszavinni kikölcsönzött könyveidet, most csak egy csoki volt, a késedelem díja.

A tartalmas programokon keresztül, a könyvek és az olvasás közelében töltöttek hasznosan idejüket, a kisebb és nagyobb iskolások, és talán ezzel az eseménnyel is, egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy olvasók legyenek.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?