Kiemelkedően a környezetvédelem ügyéért

Az ENSZ, 1972. június 5-én Stockholmban megrendezett, Ember és bioszféra című környezetvédelmi világkonferencia emlékére tartják, a Környezetvédelmi Világnapot. Ez alkalomból, 2019-től, városunk önkormányzata Jászberény Város Környezetvédelméért díjat adományoz.

A városháza dísztermében, június 7-én délután, az idei esztendő kitüntetettjeit köszöntötték, akik ünnepélyes külsőségekkel színezett eseményen vehették át díjaikat, Budai Lóránt polgármestertől.

A környezetvédelem ügyében végzett kimagasló munkáját ismerték el a díjjal, Sárközy Csabáné Béres Krisztinának.

Aktívan részt vesz a város környezetének megóvásában, tevékenysége jelentős hatással van a környezetvédelemre. Megalakította A jászberényi szemétszedők önkéntes csoportját és évente több alkalommal szervez szemétgyűjtési akciókat. A Neszűrt kiemelt szerepet kapott karitatív tevékenységének végzésében, ahol kísérő programokat szervez a helyi lakosok körében, megszólítva a gyerekeket is. Figyelmet szentel az állatok védelmének és jótékonysági tevékenységekkel is foglalkozik. Munkája eredménye képen városrészek tisztulnak meg, külterületek egyes darabjain csökkenek a szemetes területek.

A környezettudatosságra nevelés területén végzett sok évtizedes tevékenységét méltányolták az Állat – és Növénykert dolgozóinak. A díjat a Sárközi Tamás igazgató és helyettese Kovács Ágnes vették át.

A Jászberényi Állat –és Növénykert országos elismerést szerzett a környezeti nevelés és szemléletformálás területén.  Elsődleges céljuk,  az élő állatok bemutatására épülő környezeti és fenntarthatóságra nevelés, valamint a természeti értékek védelme. A nemzetközi viszonylatban veszélyeztetett és segítségre szoruló állatfajok védelme mellett, rendkívül fontosnak tartják a hazai vadonélő állat és növényvilág megőrzését. Ennek érdekében részt vesznek élőhelyvédelmi tevékenységekben, természetvédelmi kutatásokban. Elhivatottak a természeti értékek védelme iránt és éppen ezért részt vesznek a veszélyeztetett fajok védelmét segítő programokban. Zoo pedagógiai tevékenységeikben kiemelt helyen kezelik a környezet és természetvédelmi oktatást. Az állatkert, mint szervezet, és az ott dolgozók, mint kollektíva, évtizedek óta a napi munkavégzés során, környezettudatosságra és a természet szeretetére való nevelést tekintik prioritásnak.

Az esemény könnyűzenei énekes műsorral és pezsgős koccintással kísért állófogadással zárult.

 

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?