Az értesítés hiányát sérelmezték

Sajtótájékoztatót hirdetett a Fidesz frakció, június első napjára, a vasútállomás előtti megújult térre.

A helyszínen elhangzott, kíváncsiak voltak az elkészült beruházásra, és örömmel látják annak esztétikus, kulturált kialakítását, és ez úton is köszönik a kivitelezőnek és a pályázat bonyolítóinak munkáját.

Tamás Zoltán a frakcióvezető, megszólalásában kifogásolta, hogy a városvezetés részéről nem kaptak értesítést, meghívást, a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdését jelentő bejárása, de ugyan így Pócs János országgyűlési képviselő és a Megyei Közgyűlés képviselője sem. Pedig az utóbbiak munkálkodása, segítsége szükséges volt a kivitelezés befejezéséhez. Mint kifejtette, az előző ciklusban működő városvezetés nyerte, a beruházás megvalósításához szükséges pályázatot. Eredetileg 650 millio forintot, melynek egy része felhasználásra került a Kerekudvari út megújításához. 300 milliós összeg, ami maradt, lett a vasútállomás környékére elköltve, közben drágultak az árak, és még 62 millió, kormányzati póttámogatást szavazott meg a Megyei Közgyűlés a kiadásokra.

Ezek után, nem volt képes a városvezetés arra, hogy a projektben résztvevőket és az azt segítőket meghívja. Ezt már szinte természetesnek veszik – fejtette ki a frakcióvezető, – a köztük lévő viszonyok miatt, de elfogadni nem tudják.

Szabó Tamás kifejtette, rendszeresen azt látják, hogy semmiféle egyeztetés, együttműködési szándék, partneri viszony, kapcsolat nincs, a mostani városvezetés és testület relatív többségét adó Fidesz frakció között és ugyan így országgyűlési képviselő felé sem. Ugyan ez látszik, a zárszámadás elfogadása körüli anomáliákban, ahol – véleménye szerint – a polgármester feladata biztosítani a többséget, és mivel erre nem tesz lépéseket, oda vezethet, hogy a városnak komoly működési gondjai lesznek. Ezért a városvezető vonja le a következtetést, változtasson stílusán vagy mondjon le.

Szatmári Anikó elmondta, tudják plusz forrást igényelt ez a beruházás, de ugyan így, a piachoz, állatkerthez, buszpályaudvarhoz is szükség volt erre, és minden esetben megkapta a város, a kormány és megyei közgyűlés részéről. Ismét felmerül a kérdés a malom kivitelezői szerződés felmondásáról, hiszen az országgyűlési képviselő is többször elmondta lehetett volna határidő módosítást kérni, illetve a kivitelezői és anyagárak emelkedése miatt, plusz támogatást igényelni és meg is kapta volna a város, az előzőleg sorolt példákból kiindulva.

Bathóné Bohér Rozália arra hívta fel a figyelmet, hogy a kivitelezés alatt a közúti forgalom a környező kis utcákba lett terelve, melyek burkolatai egyébként is rossz állapotban voltak, ezek kijavítása, felújítása is nagyon sürgős volna.

Újságírói kérdés érkezett a polgármester hétfői bejelentéséről, mely arról szolt, hogy az ügyészség vádiratot nyújtott be a bírósághoz dr. Szabó Tamás képviselő, volt polgármesterrel szemben.

Válasz képen dr. Szabó Tamás elmondta, évek óta, a Volánnak működési veszteségeik csökkentésére bepótlást fizettek. Egy évben, a költségvetésben is szereplő tétel, nem került a Volán részére elutalásra, és ez miatt,késedelmi kamat is keletkezett. Az eljárás során vitatta, hogy a nem teljesült kifizetés okozója maga volna, hiszen vagy egy apparátus a városban, ami az ilyen dolgokért felel. A rendőrségi vizsgálat nem ezt a véleményt akceptálta és így került az ügy bírósági szakaszba. A volt polgármester bízik abban, az igazságszolgáltatás elfogadja érveit, és biztos benne, hogy semmilyen kárt nem okozott a városnak.

 

 

 

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?