Folytatódott a tavaszi vesszőfutás

A labdarúgó NB III Keleti-csoportjában szereplő Jászberényi FC újabb vereséget szenvedett el, s továbbra is nyeretlen tavasszal. A gyenge szereplés eredményeként az együttes a középházból szép lassan az alsóházba esett vissza.

A bajnokság 31. fordulójában, április 17-én, vasárnap Békéscsabán lépett pályára a Jászberényi FC csapata. A Békéscsaba 1912 Előre II. együttese ellen 21 perc alatt kétgólos hátrányba került Németh Gyula csapata, majd a 31. percben Szöllősi Ferenc szépített és visszahozta a pontszerzési reményeket (2-1). A fordulás után ismét a hazaiak szerezték az első gólt, s már 3-1-re vezettek. A 70. percben Muhari Zoltán szerzett gólt (3-2), de sokáig nem reménykedhettünk az egyenlítésben, mert két perccel később újabb hazai találat született, s ezzel kialakult a 4-2-es végeredmény.

Békéscsaba 1912 Előre II. – JFC 4-2 (2-1)

A tizenegyedik tavaszi mérkőzésén nyolcadik vereségét elszenvedő Jászberényi FC idén csak három döntetlennel szerzett pontot, s alaposan lecsúszott a tabellán.

A csoportban a Kazincbarcika áll az élen 84 ponttal, a 71 pontos DEAC és a 67 pontos BKV Előre előtt. A Jászberényi FC 35 ponttal a 15. helyre csúszott vissza.

  1. forduló – április 24.

17.00 óra: JFC – Tiszafüredi VSE

  1. forduló – május 1.

17.00 óra: DVSC II. – JFC

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?