„Életem nem is a valóságban zajlik” – Vámos Miklós író városunkban

„Nyár volt, és én nyáron rövidnadrágban jártam fiatal koromban. Így mentem a hajdani Hungária Kávéházba, ahol annak idején az írók találkoztak. Olyan nevek „cseréltek ott eszmét”, mint Illyés Gyula, Déry Tibor, Mándy Iván.” – Mesélt élte egyik meghatározó eseményéről Vámos Miklós író, aki nem először járt városunkban. Legutóbb, ha jól emlékeszem, öt évvel ezelőtt láthattuk, ugyanúgy teltház fogadta, mint március 22-én, kedden a Déryné Rendezvényházban.

Szép lassan bontakoztatta ki annak a két könyvnek a történetét, amelyet eljött a berényi közönségnek bemutatni. Ő csak akkor járja a vidéket, ha könyve jelenik meg, és azt szeretné közkinccsé tenni. Ő magát sosem reklámozza, csak a könyveit. Így tett most is. Két munkáját hozta el, nem „pufi” könyveket, mint amilyeneket korábban írt, mert jó író lévén, mint a jó étteremben a tulaj, figyel a közönség, a vendég igényeire, amelyek azt tükrözték, hogy a vaskos kötet nem fér be sem a kabát, még úgysem egy farzsebbe, kényelmetlen buszon, metrón, repülőn elővenni. Helyette a „karcsúak” a komfortosak. Tehát Vámos Úr szót fogadva népes olvasótáborának két, a kéznek is kényelmesen birtokba vehető könyvvel jelent meg, amelyek közül az egyiket: „Ötvenhét lépés”-nek, a másikat pedig „Igen”-nek keresztelt.

Minden számára érdekeset feljegyez. Szereti az idős, sokat megélt, élettapasztalt asszonyokat, nőket, akiktől egy-egy mondatot, kifejezést igen gyakran lejegyez, megjegyez, fejben, írásban, amely óriási gyűjteménnyé fejlődött az évek során. Ezek közül viszont ami hatással lesz rá, abból könyv lesz.

Vámos Miklós, új munkáját mindig sétára viszi, nem engedi el, míg a varázslat tart. Egészen addig, amíg egy újabb mondanivaló ki nem bontakozik benne, és meg nem születik az új kötet, mert akkor már az élvez elsőbbséget. Az előadás ideje alatt is ott húzódott a két könyv, amelyekről szó volt, amelyeket magával hozott. Először csak ott pihentek a fekete téglalap alakú táskájában, majd kivéve onnan őket, a nézőknek mutatva, kedvesen, szelíden, a tőle megszokott humorral átitatva, beszélt, mesélt íróvá válásának furcsa alakulásáról, amikor még csak a szárnyait bontogatta, ott Budapesten, rövidnadrágban, a nagy nevek között. Időnként kicsit feszengve, mikor jobban megismerték egymást, akkor már fesztelenül. S a két könyvet most is szinte végig ott fogta, maga mellett tartotta, míg igazi író-olvasó találkozót varázsolt a terembe.

Furán alakult az élete, ipari tanuló is volt egy nyomdában, és nagyon sokat tanult mindvégig az írásról. Szeret olvasni, más íróktól mindig tanul, mindig voltak korszakai, írói kedvencek, akik nagy hatással voltak rá. Nagyon boldog volt, amikor az első novelláskötete napvilágot látott, közelről érezhette rajta a nyomdafesték jellegzetes, semmivel össze nem hasonlítható illatát, kezébe vehette, és ezt az érzést azóta is szereti, keresi. Ahogyan keresi az új eseményeket, embereket, amelyekből nagyon gyakran könyv születik. Ahogy fogalmazott: „Életem nem is a valóságban zajlik. Nagy az írói raktáram. Hetek hónapok telnek el, majd egy történet előjön, és abba az egybe beleszeretek a sok közül, mint ahogyan egy nőbe szokás.”

Idézte Hemingway-t, aki csodálatos párbeszédeket tudott írni, sokat tanult Mándy Ivántól, Csehovtól, „aki dialógusban szuper volt”, és aki szerint az irodalom lényege, hogy az emberek soha nem azt mondják, amit gondolnak, vagy éreznek.

Egyik mondanivalóját a másikba fűzve, a nézők figyelmét mindvégig magával ragadva, megtartva, mint öt évvel ezelőtt is, tovább folytatta, s elmondta, hogy vendégprofesszorként dolgozott az Egyesült Államokban, amikor 36 éves volt. Az ottani idő alatt beiratkozott egy színészosztályba, amely ugyancsak élete mérföldkövét jelentette. Tapasztalt, tanult.

Gyakran kérdik, kérik véleményét a fiatalok, vagy akár idősebbek, akik bontogatják szárnyaikat, hogyan legyenek írók, érdemesek-e erre a pályára. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására született meg az Igen című könyve, amelybe leírja tapasztalatait, megfigyeléseit, gondolatait, amelyeket eddig összegyűjtött.

A Szigligeti Alkotóház (Puteani-Esterházy-kastély) adta az Ötvenhét lépés című munkája alapját. Az alkotóház, ahol évente több alkalommal is megfordult Vámos Miklós annak idején. Mint ahogyan több írótársa is, mintegy bázisként szolgált számukra, kosztot, kvártélyt kaptak, amelyért kevéske pénzt kellett csak fizetniük. Egy idő után ez az írói bázis, az „elvált férfiak klubjává” változott. Itt éltek ideig-óráig, hetekig-hónapokig azok, akiknek élete zátonyra futott, amelyet ezen a helyen próbáltak újjáépíteni, életük ritmusát ismét felvenni.

Az alkotóház kastély múltja indította el Vámos Miklós fantáziáját, és a régi idők története, történelme, amelyek hajdan azok között a falak között éltek, léteztek, lenyomatot hagyva az írói képzeletben, amelyek szárnyra kaptak és elkészült az Ötvenhét lépés. Nők és egy kastély sorsa, Vámos Miklós 2022-ben induló sorozatának első darabja.

A bő egyórás találkozás élmény volt, amiből töltekeztünk, mi is tapasztaltunk, át- és megéltünk helyzeteket, korokat, eseményeket, s, ki tudja, hátha a közönség közül valakinél elindul az írói véna, és jön ihlet, amelyből történet születik, kibontakozik a kedden este megéltekből. Köszönjük.

Buschman Éva