Okos tábla az OTP Banktól

Azt OTP Bank, a Humanitás Szociális Alapítványon keresztül, a modern oktatás egyik legfőbb eszközét, egy interaktív okos táblát adományozott a Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény részére, melyet március 17-én adták át az iskola egyik osztálytermében.

Az OTP Bank fontos szerepet tölt be az ország gazdasági teljesítményének növelésében és ez mellett, kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra, nemcsak központi szinten. A helyi fiókok dolgozói sok önkéntes programot vállalnak, köztük adományozást is. Ebben az esztendőben 18 oktatási intézmény részesült az OTP Bank támogatásában, a Humanitás Szociális Alapítványon keresztül.

A helyi OTP fióknak jó kapcsolata van az Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyel és már évek óta támogatják őket. Tisztelettel tekintenek az iskola vezetésére, tanáraira, arra a munkára ahogy nevelik, oktatják és próbálják életre tanítani a hátrányos helyzetű, és fogyatékos gyerekeket.  Többször adományoztak már részükre iskolai használatra eszközöket, írószereket, festékeket. Az elmúlt évben a covid idején is igyekeztek segíteni. Örök emlék maradt számukra, az OTP Helyi Érték Önkéntes program keretében, hogy a „Digitalizáljuk magunkat” esemény során, a digitális oktatás körülményeit örökítették meg a diákok, a pénzintézettől kapott fényképezőgépek segítségével.

Még 2021. év végén az EGYMI ötszázezer forint adományt kapott, az OTP Bank jóvoltából a Humanitás Szociális Alapítványon keresztül, amit az általuk választott eszköz beszerzésére fordíthattak. Egy okos tábla lett a felajánlott összegből, amit az egyik fogyatékkal élő csoport osztálytermébe üzemeltek be. Az eszközt hivatalosan, Hoffer Gábor az OTP Bank jászberényi fiókjának igazgatója adta át, Bárcziné Kulcsár Júlia intézményvezető asszonynak, aki hálásan köszönte a támogatást

A gyermekek és az őket segítő pedagógusok örömmel fogadták a sokoldalú, interaktív eszközt, ami nagyban segíti oktatói munkájukat, színesíti a tananyagot, játékosabbá, élvezetesebbé teszi a tanórákat. A szabadidős tevékenységeknél is remekül használható, a zenehallgatás, a mese és bábfilmek segítenek a ráhangolódásban vagy éppen a lecsendesedésben. A fogyatékkal élő tanulók érdeklődőbbek, motiváltabbak lettek, ha az okos táblánál kell valamilyen feladatot megoldani. Az átadót követően a diákok be is mutat, különböző feladatok megoldásával, hogyan is használják, alkalmazzák az okos eszközben rejlő lehetőségeket.

Fontos, hogy az emberek minél jobban érzékenyüljenek embertársaik iránt és segítsék őket, mi továbbra is így teszünk – jelentette ki munkatársai nevébe is az OTP Bank fiókigazgatója.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?