Sikkasztás vétsége miatt emeltek vádat egy jászberényi nő ellen

Dr. Nagy Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze, sajtószóvivő egy jászberényi ügy kapcsán az alábbi tájékoztatót küldte szerkesztőségünknek.

A vádirat szerint a nőt ismerőse 2021 februárjában arra kérte, hogy vigyázzon a lakására, amíg kórházi kezelése miatt távol lesz otthonától. A sértett nő azzal is megbízta a vádlottat, hogy a lakással kapcsolatos, vagy bármely más, nem várt kiadásait is rendezze helyette. Erre a célra át is adott a sértett 300 000 forintot a vádlottnak.

A sértett másfél hétig tartó kezelést követően, 2021. február 26-án tért haza a kórházból. Ekkor azzal kellett szembesülnie, hogy a vádlott a pénzből csak 60 000 forinttal tud elszámolni, s a többit, 240 000 forintot, elköltötte saját kiadásaira.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a 71 éves vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést alkalmazzon, és kötelezze őt az elsikkasztott összeg visszafizetésére.

Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság fog dönteni, várhatóan tárgyalás mellőzésével.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?