Pócs János: előre menjünk, ne hátra!

A hetet sajtótájékoztatóval kezdte Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője. Február 14-én, hétfőn délelőtt jászberényi képviselői irodájában számvetést tartott a kormány sikeres intézkedéseiről, s arról, hogy az ellenzék hatalomra kerülése esetén ismét az adóemelés bukott politikáját hozná vissza.

– A kampány idején 2010 jártuk a településeket és azt a kérdést tettük fel az embereknek, hogy „Mit várnak tőlünk?”. A válaszokból kiderült, mindenki számára a munkahelyteremtés, a megélhetés volt a legfontosabb. Az akkori kormány és vezetői, Gyurcsány és Bajnai azt mondták a munkáltatóknak, hogy el lehet menni. El is mentek a Jászságból, az országból sokan. Folyamatos adóemelések, megszorítások voltak, s így érthetően az emberek számára a munkahelyteremtés és a megélhetés kérdése volt a legfontosabb. Akkor azt ígértük, hogy 10 év alatt létrehozunk 1 millió munkahelyet, s ezt teljesítettük is – kezdte sajtótájékoztatóját Pócs János, aki hangsúlyozta, hogy a Jászságban a válság idején is munkaerőhiány volt és van most is.

– Nagyon komoly beruházások valósultak meg a Jászfényszarui Ipari Parkban, a jászberényi, jászsági vállalkozások is mintegy 17 milliárd vissza nem térítendő állami támogatást kaptak, s új cégek is jöttek térségünkbe mondta Pócs János, aki szólt arról is, hogy a minimálbér 2010 előtt 75 ezer forint volt, most 200 ezer forint, míg a szakmunkás minimálbér is 260 ezer forint. A kormány felelőssége, hogy folyamatosan csökkentse az adókat és a munkát terhelő járulékokat, amit meg is tett, derült ki a képviselő szavaiból.

– Elsődleges kérdés volt az is, hogy mindent megtegyünk a fiatalok megtartása érdekében. Soha nem volt még kormány, amelyik jövedelemadó mentességet garantált a fiataloknak. Ezt is megtettük. Mindezek jegyében hisszük, valljuk, hogy két út áll előttünk. Egyértelmű, hogy a baloldal ugyanazt a szemléletet képviseli, mint 2010 előtt. Visszajönnének ugyanazok, akik nem tudnak másban gondolkodni csak adóemelésben és megszorításban – jelentette ki Pócs János, aki ezúttal is megemlítette a baloldali, jászberényi vezetés adóemelési tervét, amit a kormány hiúsított meg.

A képviselő sajtótájékoztatója végén kiemelte, hogy a gazdaság megerősítése nemcsak a munkáltatóknak szólt, hanem a munkavállalóknak, a családoknak és az önkormányzatoknak is.

– Az önkormányzatok 2010 előtt el voltak adósodva. Amikor ezt az adósságot az állam átvállalta, akkor arról is döntöttünk, hogy a helyi iparűzési adót a települések fejlesztésre fordíthatják, nem pedig hiteleik visszafizetésére. Most a munkáltatóknak, a munkavállalóknak, és az önkormányzatoknak, valamint a családoknak is dönteni kell, hogy előre megyünk, vagy hátra. A kormány intézkedései arra kell, hogy sarkalljanak mindenkit, hogy előre menjünk, ne hátra – mondta a Jászság országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

Vélemény, hozzászólás?