Megkezdődött a kampány

A köztársasági elnök április 3-ra írta ki a 2022. évi országgyűlési választásokat. Ennek megfelelően február 12-én kezdődött az 50 napos kampány, melynek első heteiben a jelöltek az indulásukhoz szükséges támogató aláírásokat gyűjtik (minimum 500 aláírás szükséges, hogy valaki neve felkerüljön a szavazólapra).

A kampány első napján, február 12-én a kormánypárt és az ellenzéki pártok jelöltje a Jászságban is gőzerővel kezdte az aláírásgyűjtést. Pócs János (Fidesz) kora délután Facebook oldalán videóüzenetben adta közre, hogy elsőként gyűjtött össze, a szükségesnél négyszer több aláírást, azaz néhány óra alatt az induláshoz szükséges támogatottságot megszerezte. Azt is jelezte, hogy az aláírásgyűjtést annak határidejéig, február 25-én 16 óráig folytatják.

Nem sokkal az említett Facebook videó megjelenését követően Dr. Kertész Ottó, az ellenzéki pártok közös jelöltje a Zagyva-sétányon tartott sajtótájékoztatót.

– A Jászság több településén a mellettem álló hat párt és az MMM Kossuth-kör fiatalok tagozatának segítségével sikerült kitölteni 130 ívet. Ez körülbelül 1040 aláírást jelent, s ez jóval több, mint ami az indulásomhoz szükséges. Természetesen a megadott határidőig folytatjuk tovább a gyűjtést – mondta dr. Kertész Ottó.

Egyébként már szombaton délután a Fidesz és az ellenzéki összefogás is közzétette, hogy mind a 106 egyéni választókerületben összegyűjtötték jelöltjeik az induláshoz szükséges aláírásokat.

Hogy a Jász-Nagykun- Szolnok megyei 2-es számú választókerületben Pócs János (Fidesz) és Kertész Ottó az ellenzéki összefogás, valamint Dobrán Gyula (Mi Hazánk Mozgalom) mellett kik indulnak még az áprilisi országgyűlési választáson, az február végén, az aláírásgyűjtés lezárását követően derül ki véglegesen.

Azt már tudjuk, hogy a Facebookon jelentette be indulási szándékát Oszvald Nándor (Megoldás Mozgalom), aki mint ötvösművész és a Jászberényi VT elnöke ismert.

 

 

Vélemény, hozzászólás?