Jobbik sajtótájékoztató három témában

Reagált a Fidesz elmúlt heti sajtótájékoztatójára és dr. Gedei József alpolgármester lemondására január 19-én tartott sajtótájékoztatóján a Jobbik Jászberényi Szervezete. Minderről Túróczi György, a Jobbik választókerületi elnöke szólt, míg Bobák Zsolt önkormányzati képviselő a párt jászberényi irodájának ideiglenes bezárását osztotta meg a sajtó képviselőivel.

Az Ifjúsági Ház kistermében tartott sajtótájékoztatón először a párt jászberényi irodájának bezárása került szóba.

– Aki mostanában a Bercsényi úton jár, az azt látja, hogy a Jobbik irodájáról lekerült a matrica. Ez nemcsak azt jelenti, hogy másik matrica lesz majd az irodánkon, hanem azt is, hogy a Jobbik jászberényi irodája ideiglenesen bezár. A tavalyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik jelöltjei 29 körzetben nyertek. A pártvezetés most ezekre a körzetekre összpontosít, s ezért zár be az irodánk, de csak a következő 3 hónapra. Az áprilisi választás után új helyen fogadjuk majd szimpatizánsainkat, erre a pártvezetéstől ígéretet kaptunk. Természetesen helyben mindenben segítjük dr. Kertész Ottó kampányát, aki az ellenzéki összefogás jelöltje. Bennünket pedig telefonon, Facebookon és Messengeren is elérhetnek – mondta a sajtótájékoztató bevezetőjében Bobák Zsolt.

– Nem igaz az a hír amely elterjedt a városban, miszerint dr. Gedei József alpolgármester lemondásával a helyi választási szövetség megszűnt. Ez a lemondás egyéni döntés volt, s csak az önkormányzat munkáját érinti majd. Én, mint az Egységben Magyarországért jászsági kampánycsapatának tagja ezúton is megerősítem, hogy a DK továbbra is egyenjogú tagja a választási szövetségnek, s ugyanúgy segítik dr. Kertész Ottó kampányát mint eddig – derült ki Túróczi György szavaiból, aki reagált a Fidesz egy héttel korábban tartott sajtótájékoztatón elhangzottakra is.

– Ott elhangzott, hogy a Malom-projekt kapcsán a felelős Budai Lóránt polgármester, akinek ezért le kellene mondania. A Malom ügyben több feljelentés is történt, s most bírósági szakaszában van az ügy. Ehhez kissé mókásnak tartjuk, hogy a Fidesz frakció már ítéletet is hirdet. Közben arról megfeledkeznek, hogy az előző fideszes városvezetés indította a projektet, s kötött szerződést kivitelezésre – mondta Túróczi György, aki ennek kapcsán megemlítette a közvilágítás kapcsán az Elios ügyet és a Dalki ügyet is, ahol érdekes döntések születtek.

– Szeretnénk megkérni a Fideszt, hogy a Malom-projekt kapcsán szorítsák háttérbe a politikai, pártérdekeket és csak a város érdekét nézzék – mondta Túróczi György.

Vélemény, hozzászólás?