Újabb magabiztos JKSE siker

A 2021/2022-es szezon második felének első hazai mérkőzését játszotta január 15-én a JKSE csapata. Az NB I/B-s férfi kosárlabda-bajnokság 16. fordulójában Földi Sándor csapata az Óbudai Kaszásokat fogadta és győzte le 97-80-ra.

Érvényesült a papírforma a mieink Óbudai Kaszások elleni hazai találkozóján. A tabellán 11. helyen álló vendégek ellen az ősszel idegenben is győzni tudtak a mieink, s most sem okozott különösebb gondot a két bajnoki pont megszerzése.

Érdekessége volt a találkozónak, hogy a vendégek három egykor berényi kosarassal kezdték a találkozót. Czirbus József, Fekete Viktor és Vas-Teplán Miklós társaival azon volt, hogy minél jobban megnehezítsék a Földi-csapat dolgát. A három ex-berényi csapat legjobbjai közé tartozott, ám ők sem tudták megakadályozni, hogy 10 percnyi játék után 8 ponttal vezessen a JKSE (28-20). Az első játékrészben a mieink nagyszerűen dobták a triplákat, s ez eredményezte a csapatok közötti különbséget. A második negyedben  csökkent a mieink koncentrációja, s ezt a vendégek jól használták ki. Nem nőtt tovább a különbség, hanem egy pontot a félidő végéig még le is faragtak hátrányukból a jól játszó óbudaiak (53-46).

A nagyszünetet követően azután a két új fiú, Kucsora és Dukic, valamint Velkey vezérletével gyorsan döntésre vitte a két pont sorsát a JKSE. Amikor kellő összpontosítással, csapatként funkcionált a gárda, akkor támadásban és védekezésben is voltak nagyszerű pillanataink, melyek után méltán csattant fel a taps a lelátókon. Amikor viszont az egyénieskedés ütött fel a fejét, akkor rendre csökkent a különbség a két együttes között. A záró tíz perc 74-60-as JKSE vezetéssel kezdődött, s csak az volt a kérdés, hogy milyen különbséggel nyerik meg a mérkőzést Olasz Ádámék. Nos, a végén a 100 pont ugyan nem lett meg, de végig vezetve 17 pontos különbséggel nyerték meg a mérkőzést a mieink (97-80).

JKSE – Óbudai Kaszások 97-80 (28-20, 25-26, 21-14, 23-20)

A JKSE pontszerzői:  Kucsora Csaba 26/15, Nebojsa Dukic 22/12, Velkey János 16/6, Meleg Károly 7, Olasz Ádám 6, Chester Lewis 6/3, Nagy Simon 5/3, Várbíró Gergő 4, Kovács Vilmos 3/3, Homoki Donát 2

A találkozót követő sajtótájékoztatón az alábbi értékelések hangzottak el:

Földi Sándor, a JKSE vezetőedzője: – Amit elterveztünk, azt eddig elértük, de nem szabad elaltatni magunkat. Nagyon jól kezdtük az évet, és szeretnénk így is folytatni. Ma Rosic nélkül játszottunk, aki kisebb sérülése miatt nem lépett pályára. Ma sem védekeztünk jól, az első félidőben kapott 46 pont nagyon sok. Nem volt folyamatos a játékunk. Úgy éreztem, a fiúk azzal akarnak bizonyítani, hogy mindenki minél több pontot szeretne elérni. A csapatjátékot kell előtérbe helyeznünk, a akkor lehetünk, sőt bízom benne, leszünk is még sokkal jobbak.

Velkey János, a JKSE játékosa: – Azért küzdünk, hogy elérjük céljainkat. A mai mérkőzésen pozitívum, hogy nyertünk és senki sem sérült meg. Játékban még nagyon sokat kell javulnunk, mert a mai teljesítmény nem lesz elég a csoport erősebb csapatai ellen. Időnként támadásban és védekezésben egyénieskedünk, s ilyenkor nem mennek túl jól a dolgaink. Sokkal tudatosabban kell a folytatásban játszanunk, s akkor a szezon végén ott leszünk, ahol szeretnénk lenni.

Sead Armaghani, az Óbudai Kaszások vezetőedzője. – Gratulálok a Jászberénynek, jó csapatot hoztak össze a piros csoportos bajnokságra. A most érkezett két játékossal – Dukic-csal és Kucsorával – tovább erősödtek. Én elégedett vagyok a saját csapatommal, mert amíg bírtuk erővel, addig tartottuk a lépést a hazaiakkal. Nekik több rotációs lehetőségük volt, s ezért a második félidőben már többet hibáztunk. Játékosaim szívvel, lélekkel játszottak, s kihoztuk a mérkőzésből, amit ki lehetett.

Czirbus József, az Óbudai Kaszások játékosa: – Jó volt újra Jászberényben pályára lépni, örömmel jöttem újra a városba. Azt hiszem, hogy elég jól játszottunk, s amennyire lehetett, megnehezítettük a hazaiak dolgát. Jó csapat a Jászberény, nekünk nem őket kell legyőznünk idegenben.

A 16. forduló további eredményei:

BKG Príma Akadémia – MAFC 89-81

TF-BP – Conoil Pápa KC 82-75

Salgótarjáni KSE – Veszprémi Kosárlabda Kft. 72-90

NKA Pécs – Nagykőrösi Sólymok SE 91-68

Bajai Bácska FKE – PVSK-CARGATE 72-80

A Vasas Akadémia – Budapesti Honvéd SE találkozót később rendezik.

A bajnokság állása a 16. forduló után:

  1. Budapesti Honvéd SE 14 gy 1 v
  2. Jászberényi KSE 13 gy 3 v
  3. BKG Príma Akadémia 11 gy 5 v
  4. NKA Pécs 11 gy 5 v
  5. Veszprémi Kosárlabda Kft. 10 gy 6 v
  6. Vasas Akadémia 9 gy 6 v
  7. TF-BP 9 gy 7 v
  8. Nagykőrösi Sólymok SE 7 gy 9 v
  9. MAFC 7 gy 9 v
  10. PVSK-CARGATE 7 gy 9 v
  11. Óbudai Kaszások 5 gy 10 v
  12. Salgótarjáni KSE 4 gy 12 v
  13. Conoil Pápa KC 3 gy 12 v
  14. Bajai Bácska FKE. 0 gy 16 v

A Bp. Honvéd SE, a Vasas Akadémia, az Óbudai Kaszások és a Conoil Pápa KC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A bajnokság 17.fordulójában a JKSE ismét hazai környezetben lép pályára:

Január 22. – szombat

17.30 óra: JKSE – Conoil Pápa KC

Bercsényi úti játékcsarnok

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?