Csődközeli állapotban van az ország

A közelgő parlamenti választások jegyében Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője, a párt miniszterelnök-jelöltje is országbejáráson vesz részt. Városunkba január 9-én, vasárnap érkezett, s a Déryné Rendezvényház emeleti nagytermében tartott lakossági fórumot.

A megjelenteket – nem maradt üres szék a teremben – Dobrán Gyula, a Mi Hazánk Mozgalom képviselő-jelöltje, önkormányzati képviselője köszöntötte. Bevezetőjében elmondta, hogy Jászberényben sem jobb a helyzet, mint az ország más településein, sőt dr. Gedei József alpolgármester lemondása okán, szerinte még rosszabb is.

– Dr. Gedei József Facebook oldalán, a lemondásával kapcsolatos anyag felér egy vádirattal a jelenlegi városvezetéssel szemben, akik nem a város javára, hanem kárára hoztak döntéseket. Én továbbra sem szavazom együtt sem a Fidesszel, sem a ballib katyvasszal. Azt szavazom meg, ami Jászberénynek jó – mondta Dobrán Gyula.

A helyi Mi Hazánk Mozgalom vezetője után a pártelnök, miniszterelnök-jelölt több mint egy órán át mutatta be, hogyan látják ők az ország helyzetét, s mit tennének, ha megnyernék a választást.

– A Virradat az a program, melyet az emberek, a nép írt. Ilyen programmal csak mi rendelkezünk – derült ki Toroczkai László szavaiból. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke elmondta, hogy az elmúlt 30 évben a hatalmon lévők nagyon sok hibát követtek le. Nem a magyar emberek érdekeit képviselték, hanem a nagytőkéét, a multikét és a magyar oligarchákét.

Toroczkai László az egyik alapproblémának a bürokráciát jelölte meg. Azt, hogy segélyhez írástudatlanul, két iksszel is könnyen lehet jutni, míg egyéb ügyeket intézni elképesztően nehéz. Persze nem mindenkinek, hiszen akiket a hatalom felkarol és kedvel, azok kivételek. Ez nem mehet tovább, ezt meg kell szüntetni, jegyezte meg.

Egy ideig talán el lehettet hinni a Fidesz narratíváját, hogy a multi a gonosz, mert kiviszi a hasznot az országból. Ma viszont már a magyar oligarchák a legnagyobb ellenségei az országnak. Érdekük, hogy alacsonyan tartsák a fizetéseket, s ebben az állam is a partnerük. Ezért hozzák a sok külföldi munkavállalót is Magyarországra, derült ki a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltjének mondataiból.

Toroczkai László azt mondta, amit a programjukban ajánlanak, azt Ásotthalmon már tesztelték, kipróbálták. Szerinte ezeknek a sikeres projekteknek köszönheti, hogy háromszor választották már meg polgármesternek, hiszen a halódó települést újjáélesztette. A demográfiai helyzet tragikus, a bűnözéssel kezdeni kell valamit, s a gazdaságot is helyre kell pofozni, mert nagyon nagy a baj.

– Ezekre is van megoldása a Mi Hazánknak. Gyorsan kell cselekedni, mert az ország csődközeli helyzetben van. Soha nem volt ekkora az államadósság és az államháztartás hiánya is nagyon magas. Pedig olyan kincs van a kezünkben, mint a magyar föld, amely minden bajból kirángathatna bennünket. Háromezer milliárdot fordítanánk a mezőgazdasághoz kapcsolható feldolgozóipar fejlesztésére és rövid idő alatt jelentősen lehetne növelni az államháztartás bevételi oldalát. Olyan feldolgozó üzemeket hoznánk létre – mintegy 450-et – ahol csak magyar munkaerőt alkalmaznánk, megfelelő bérérért. Nincs szükség a külföldi munkavállalókra, a magyar munkásokat kell megfizetni. Higgyék el a tőzsde csak játék a számokkal, a lényeg a termelés – mondta Toroczkai László, aki azt is kijelentette, győzelemre készülnek, de, ha ez most még nem is reális, az biztos, hogy bekerülnek a Parlamentbe.

Egy, a hallgatóság soraiból feltett kérdésre válaszolva elmondta, a Fidesz valóban ellopta a kerítésépítés elképzelését a migráció megállítására, ám nem tart attól, hogy a Virradat programot is ellopja és megvalósítja majd valaki más.

– Ettől nem kell tartani, mert ez sem a Fidesznek, sem a balliberálisoknak nem érdeke. Ez a program csak akkor valósul meg, ha mi kerülünk hatalomra. Egyébként szerintem akkora a gazdasági baj, hogy a választások után – bárki nyerjen is – nem húzza egy évnél tovább. Akkor pedig, ha új választások lesznek, már mi következünk – mondta Toroczkai László, aki egyértelművé tette, hogy a parlamentbe bekerülve a Mi Hazánk Mozgalom sem a Fidesszel, sem a baloldali csoportosulással nem köt szövetséget. Ügyek mentén politizálnak majd, s ami Magyarország, a magyarok érdekét szolgálja, azt támogatják, ami pedig nem, azt nem szavazzák meg.

 

Vélemény, hozzászólás?