Harmincöt éve hunyt el Dr. Darázs Árpád

Darázs Árpád András 1922. július 7-én született Jászberényben. Szülőháza a Korcsolya utca 8. szám alatt ma is áll; 1992 óta Jászberény Város Önkormányzatának emléktáblája látható a falán. Az ifjú Darázs elemi iskolai és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Az egykori Alma Mater, a Lehel Vezér Gimnázium falán szintén látható egy emléktábla, amelyet Dr. Mizsei Béla és Jászberény Város Önkormányzata állíttatott 1994-ben. Az érettségit követően Darázs Árpád Budapestre került, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatott felsőfokú zenei tanulmányokat. Itt előbb egyházkarnagyi, majd középiskolai énektanári oklevelet szerzett. Zeneakadémiai tanulmányainak befejezése után, egy rövid jászberényi kitérőt követően, a fővárosban helyezkedett el, ahol több zenei együttes, köztük a Magyar Rádió énekkarának a munkáját irányította.

Darázs Árpád 1956-ban családjával együtt elhagyta Magyarországot és az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. 1957 és 1966 között New York államban (Szent Kilián Egyházközség, Farmingdale; Molloy College, Rockville; Columbia University, New York) élt és dolgozott, majd 1966-ban a Dél-karolinai Egyetemen kapott katedrát. Amerikai éveinek nagyon jelentős időszaka az a két évtized, amit 1966-os egyetemi kinevezését követően 1986-ban bekövetkezett haláláig Dél-Karolina államban töltött. Az egyetemen, nemsokkal kinevezése után, megalapította a Dél-karolinai Egyetem Hangversenykórusát − ezzel az együttessel belföldön és külföldön egyaránt nagy sikereket aratott. Egyetemi munkája mellett több helyi zenei együttes munkáját irányította rövidebb-hosszabb ideig. Zenepedagógiai munkásságát az úgynevezett Kodály-módszerre alapozta: egyetemi oktatómunkája mellett az USA-ban és a világ számos pontján tartott előadásaiban, tanulmányaiban, saját ének tankönyvében és munkafüzetében, valamint 1972-es doktori disszertációjában tett hitet Kodály Zoltán zenei nevelési elvei mellett. 1986. december 16-án, leukémiában hunyt el Columbiában, Dél-Karolina állam fővárosában, az USA-ban. Mindössze hatvannégy éves volt.

A 2021-es év végén halálának 35. évfordulója alkalmából emlékezünk Dr. Darázs Árpádra. A 2022-es év azonban már örömünnepet tartogat számunkra: ekkor fogjuk ünnepelni a nagy zenepedagógus és karnagy, Jászberény Város posztumusz díszpolgára születésének 100. évfordulóját. Reméljük, hogy a családtagok, a zenebarátok és a tisztelők minél nagyobb számban vesznek majd részt e jeles évforduló megünneplésében.

 

dr. Kiss Henriett

zenetörténész, Darázs Árpád-kutató

Vélemény, hozzászólás?