A Magyar Tudomány Ünnepe a Jászberényi Campuson

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campus hagyományaihoz híven 2021-ben is csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia által koordinált Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz. Ennek részeként november 17-én Tudomány és oktatás új tereken címmel ünnepi konferenciát rendeztek az EKKE  Jászberényi Campus Apponyi termében.

Az ünnepi rendezvényről dr. Varró Bernadett a Jászberényi Campus igazgatója érdeklődésünkre az alábbiakat mondta: – Hosszú évek óta ünnepeljük már a Magyar Tudomány Napját, melynek programjához idén is csatlakoztunk. Arra emlékezünk ezen a napon, hogy Széchenyi István 1825-ben egyéves jövedelmét ajánlotta fel, hogy megalakulhasson a Magyar Tudományos Akadémia. Ennek tiszteletére rendezik immár 1997 óta a Magyar Tudomány Ünnepét. Mi ezen alkalomból egy hónapos programsorozatot szoktunk szervezni, melynek keretében konferenciákat, tudományos diákköri előadásokat, kiállításokat, kerekasztal beszélgetéseket rendezünk. Ezen programok keretében lehetőség van arra, hogy oktatóink, hallgatóink is bemutassák tudományos kutatásaikat és azok eredményeit. Az idei ünnepség országos mottója: A tudomány iránytű az élhető jövőért. Ez azt is jelzi, hogy felgyorsult társadalmi, gazdasági, politikai változások időszakában nagyon felelősségteljes feladata van a tudománynak.

– Mi a Tudomány és oktatásúj tereken címet adtunk a programsorozatunk címéül. A konferenciánkon, dr. Novák István a keresztény egyház alapjairól tartott videóelőadást, mivel személyesen másirányú elfoglaltsága miatt nem lehetett velünk. Ehhez kapcsolódott egy zene-, illetve egy irodalomtudományi előadás melyet dr. Réz Lóránt és Tóth Mariann tartott. Mivel a covid-járvány új helyzetet teremtett az oktatásban is, így az online oktatással kellett megismerkednünk. Több oktatónk is vizsgálta ezt az időszakot és a digitális oktatás bevezetésének tapasztalatait, s beszámoltak eredményeikről. Ehhez kapcsolódott egy kerekasztal beszélgetés a jászberényi és jászapáti középiskolák pedagógusaival, ahol ők is elmondták tapasztalataikat az online oktatással kapcsolatban.

A Jászberényi Campus vezetője azt is elmondta, hogy a hónap során több rendezvényük lesz még, köztük olyan is, melyeket online formában tartanak meg. Ezekről a programokról a campus honlapján találhatnak információkat az érdeklődők.

Nos, az említett kerekasztal beszélgetésen volt lehetőségem részt venni, s ott sok érdekes tapasztalat, vélemény elhangzott az online oktatással kapcsolatban. Egyértelműen kiderült, hogy mind a pedagógusok, mind a diákok, s a szülők számára is nagy kihívás volt ez az időszak. Mint minden újdonság bevezetése, ez sem ment probléma nélkül, de a világ fejlődik, s előbb vagy utóbb mindenképpen sor került volna a digitális oktatás kipróbálására. Voltak technikai és eszköz problémák, de mindenki sokat tanulhatott ezen időszakban. A technika, az internet világának megismerése nem volt könnyű a pedagógusok többségének, de – talán meglepő módon – voltak gondjaik a gyerekeknek is. Azt híhetnénk, hogy a mobiltelefont és a számítógépet is a legtöbb gyerek már profin kezeli, ám ez igazán csak azon területekre igaz, ami a fiatalokat érdekli. Egy-egy tárgy tanítása kapcsán voltak könnyebb, illetve nehezebb helyzetben lévő oktatók is, hiszen egy szakiskolában a gyakorlati tárgyak oktatása online formában nagyon nehezen volt kivitelezhető. A pedagógusok által elmondottakból az is kiderült, hogy nem kis nehézséget okozott a tanulók teljesítményének mérése az online oktatás keretében. Többen is megjegyezték, hogy az idő hasznos felhasználása is nagy kérdés volt számukra. A kiadott feladatok ellenőrzése, javítása sokkal több időt vett igénybe, míg a gyerekek a nap szinte minden pillanatában, akár éjszaka is, képesek voltak kérdezni egy-egy faladattal kapcsolatban. A hatékonyság tekintetében ez az oktatási forma megítélésük szerint sokban elmaradt attól, mint amikor személyes kapcsolatuk van az órán a diákokkal.

Nagyon sok tapasztalattal lettek gazdagabbak a pedagógusok és az online oktatás második fázisában már sok mindent változtattak is az alkalmazott módszereken. Egyébként pedig ez a kerekasztal beszélgetés is azt bizonyította, hogy az oktatásban a pedagógus egy nagyon fontos szereplő, de ha nem kellően motivált a gyerek, s a szülő sem fordít kellő figyelmet gyermeke tanulmányaira, akkor a legjobb tanár sem tud jó eredményt elérni. A fejlődés pedig megállíthatatlan, s lesznek olyan területek, ahol az online oktatás a jövőben mindenképpen teret nyer.

Vélemény, hozzászólás?