Szalagavató a Lehel Vezér Gimnáziumban

A fiatalok életében az egyik örök élmény a középiskolai szalagavató. Hogy mit jelent ez most nekik, az kiderül az alábbi írásból, melyben egy ünnepelt számol be arról, hogyan zajlott a szalagavató a Lehel Vezér Gimnázium szalagavatója, s ez benne milyen érzéseket váltott ki.

2021. november 6. A várva várt nap, melyre oly sokat készültünk. A táncpróbák, ruhapróbák, az ötletelések felfokozott és várakozásteljes hangulatban teltek. Gyakran eszünkbe jutott azonban az is, hogy sikerül-e minden tervünket megvalósítani, és nem csupán ünnepélyes szalagtűzésre kerül sor, hanem táncolhatunk is, mely örömünknek szeretteink is részesei lehetnek. Egészen az utolsó hétig nem lehettünk biztosak abban, hogy kompromisszumot kell-e kötnünk az előző évfolyamhoz hasonlóan, akikre a szalagot ünnepélyes keretek között, de bál nélkül tűzték fel zárt körben a pandémia miatt. Hálásak vagyunk tanárainknak és a szülői munkaközösség tagjainak, akik a ,,Főanyu”, Ferencsikné Gecse Bernadett vezetésével időt és fáradságot nem kímélve győzték le az akadályokat, képviselték az érdekeinket, és azon fáradoztak, hogy emlékezetessé tegyék számunkra ezt a napot.

A vendégek érkezését hosszas fotózkodás előzte meg. Az eseménynek otthont adó JP Arénában több tematikájú fotófal előtt készülhettek el az egyéni és csoportos képek. Az átöltözésekkel, beállításokkal járó kényelmetlenségek ellenére is jó hangulatban telt el ez a röpke négy óra. A kezdés előtt már éreztük a fáradtságot magunkon, de új lendületet adott a tudat, hogy minden, amit szerettünk volna, aznap este megvalósul.

A ceremónia a négy végzős osztály bevonulásával kezdődött. Ezt követte Antics István igazgató úr ünnepi beszéde, melyet követően hivatalosan is megnyitotta a bált. A 11. évfolyam műsorral köszöntött minket. Győri Máté Kipling „Ha” című versét szavalta el, majd Mészáros Kata a „Mozart” című musicalből a „Csillagok aranya” című dalt énekelte el nekünk. A műsor után elérkezett az a pillanat, amelyre mindannyian vártunk: a szalagok feltűzése. Az osztályfőnökök – Pál Tímea, Gubáné Kaszab Judit, Nagyné Kontra Nóra és Kecskésné Szórád Judit tanárnők – meghatódva vették át osztályaiktól az őket köszöntő virágcsokrokat, majd a 11. osztályos diákok mindenkire feltűzték a szalagokat. Én, mint 12. N osztályos tanuló, különösen elérzékenyültem, hiszen életem meghatározó 8 évét töltöttem a gimnázium falai között osztálytársaimmal és tanáraimmal. Itt váltam 10 éves kislányból 18 éves fiatallá, mondhatni felnőtté.

A megható pillanatokat egy videómontázs követte, melyben a négy osztály elmúlt négy-, öt-, és nyolc éve alatt készült képek mutatták be az osztályok mindennapjait, vicces és felejthetetlen pillanatait. A báli hangulatot a 12. C és 12. N osztály közös tánca, a bécsi keringő alapozta meg, melynek látványos koreográfiáját Szabó Roland táncpedagógus tanította meg nekünk. Ezután a négy osztály egymás után adta elő az osztálytáncokat. A produkciókat Kereszthidi Gabriella, Móri Krisztina és Szabó Roland koreografálta. A táncok sorát a 12. A és 12. B osztály színvonalas keringője zárta. A többi osztály táncát a bálon sajnos nem tudtam figyelemmel kísérni csak korábban, a próbák alatt. Ilyen egy végzős élete, a táncokra történő öltözködések miatt örültünk, ha a saját produkciónkról nem maradtunk le.

Az est végén a végzős diákok felkérték tanáraikat és szüleiket egy-egy táncra, teljessé téve e számunkra fontos estét. A bált követte egy finom vacsora, majd a hajnalba nyúló after party, ahol önfeledten szórakozhattunk barátainkkal együtt.

Nagy örömmel töltött el, hogy a családom ott ült a nézőtéren és szurkoltak nekem, hogy az osztálytársaimmal viccelődtünk a bevonulások előtt, az a tudat, hogy mindez igenis értünk van, hogy együtt ünnepeljünk és jól érezzük magunkat. A táncok, amelyekre olyan sokat gyakoroltunk, amikre annyira készültünk – többféle ruha, smink, frizura- hihetetlenül gyorsan lementek és csak arra eszméltem, hogy tapsol a közönség. Jó volt megünnepelni magunkat, megkapni a felnőtté válásunkat és az iskolánkhoz való kötődésünket jelképező szalagokat.

A végzősök nevében mindenkinek köszönöm, aki hozzájárult e felejthetetlen este megvalósulásához, a szervezők hitét és kitartását, valamint szüleink és tanáraink támogatását. Egy életre szóló emlékkel gazdagodtunk.

Szabó Anna Aliz, 12.N osztályos tanuló

 

 

Vélemény, hozzászólás?