Hangszerek az óvodáknak

Amint arról korábban már beszámoltunk, húsz év kihagyás után, nagy sikerrel zajlott városunkban szeptember 18-án a X. Lehel Rockfeszt, melynek szervezői a legkisebbekre is gondoltak. Az általuk szervezett tombola bevételéből egy óvodát szerettek volna hangszerekkel támogatni, ám az akció olyan jól sikerült, hogy végül három intézményt is sikerült megajándékozniuk.

A Lehel Rockfeszt főszervezői, Bódis Éva, Sápi Márton és Szajkó Sándor november 9-én kedden három óvodát is meglátogatott, és egyik helyre sem mentek üres kézzel.

– Ma délelőtt végre sikerült elvinnünk a Lehel Rockfeszten árult tombolák bevételéből vásárolt hangszereket az ovisoknak. El kell mondanunk, hogy a közönségünknek hatalmas köszönettel tartozunk, ugyanis várakozáson felüli tombola bevételünk lett. Hálával tartozunk partnerünknek a Duó Hangszerüzletnek is, az ő segítségükkel nagyon jó áron juthattunk szuper minőségű hangszerekhez. Emiatt nem csak a közönségszavazáson nyertes Zengő óvodát tudtuk megajándékozni, hanem még két másik ovit, nevezetesen a Sün Sámuel és a Gézengúz óvodát is – mondta Bódis Éva.

Az ovisok hatalmas örömmel fogadták őket, gyorsan magukévá tették az ütős, zörgős, csörgős hangszereket, rögtönzött mini koncertet adva. A Lehel Rockfeszt szervezői remélik, hogy sikerült hozzájárulniuk az ovisok zenei fejlesztéséhez, és 10-15 év múlva őket is láthatják, hallhatják majd a Lehel Rockfeszten fellépőként vagy ott lesznek a közönség soraiban.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?