Emléktábla az 56-os jászberényi hősnek

Az 56-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, a Jászberény Polgármesteri Hivatala, a Jászberényi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete október 14-én avatta fel a jászberényi születésű Kökény Albert, egykori Corvin közi harcos emlékére készíttetett emléktáblát a Zagyvaparti sétányon.

 A táblát állító szervezetek képviselőt és a táblaavatón résztvevő érdeklődőket Bessenyi Vendel helytörténeti kutató köszöntötte.

– Sokan azt gondolják, hogy 65 évvel az eseményeket követően a dicsőséges szabadságharc történéseit kutatva már nem bukkanhatunk semmi újra, nem lelhetünk fel olyan személyt, akiről addig nem tudtunk, de az események résztvevője volt. Mátics Bélánét lassan már 10 éve foglalkoztatta, hogy Kökény Albert 56-o szabadságharcosnak szülővárosa méltó emléket állítson. Elkötelezetten kutatta Kökény Albert életét és felkereste Metykó Béla helytörténészt, aki végül a fellelhető adatok alapján megírta azt.

– Kökény Albert a legendás Corvin közi szabadságharcos 65 éve hunyt el. Az 56-os szabadságharc során mintegy 750, többségében fiatal halt hősi halált. Nyolc százalékuk volt cigány származású – kezdte táblaavató emlékező beszédét Metykó Béla.

A fellelhető adatok szerint Kökény Albert a Bercsényi Általános Iskolába járt, majd Budapesten a vasbetonszerelő szakmát tanulta ki. Azt nem tudni, hogyan került az ellenállás központjába, a Corvin közbe. Ez a felkelő csoport volt a legerősebb, sok veszteséget okoztak a forradalom leverésére érkezett orosz csapatoknak. Alapelvük, harci stratégiájuk a következő volt: Ha nincs fegyvered, várj, majd hoz az ellenség.

– A Corvin közben harcolóknak szembesülniük kellett azzal, hogy nincs esélyük a sokszoros túlerővel szemben. Mintegy 250 fős fegyveres csapat menekülni kezdett. Dorogon töltötték az éjszakát, Létszámuk folyamatosan csökkent, s végül 50-60 fő jutott el Tarjánig. November 8-án ott éjszakáztak. A falu lakói szívesen fogadták őket, de volt egy áruló, aki jelentette a közelben állomásozó szovjeteknek az ottlétüket. Másnap reggel a szovjetek nagy erőkkel vonultak fel, s a szabadságharcosokat megadásra szólították fel. Ezt a felkelők megtagadták és kitört a szabadságharc utolsó fegyveres harca. Ebben a tűzharcban halt meg Kökény Albert – mondta Metykó Béla.

A tarjáni temetőben álló, hősi halottakra emlékező emlékmű egyedülálló Magyarországon. Egyik oldalára a II. világháborúban elesett magyar katonák, másik oldalára a német katonák, s harmadik oldalára pedig az 56 novemberében itt elesett szabadságharcosok nevét vésték fel. Azon is szerepel Kökény Albert neve, akinek emlékét most már szülővárosában, Jászberényben is emléktábla őrzi. Az ünnepi beszéd után az emlékezés és a kegyelet koszorúit helyzeték el az emléktáblánál, majd az ünnepséget követően a Jász Múzeumban Cseh Dániel történész, középiskolai tanár Az embereket ne csereberéljük, A jászberényi pártelit az 50-es években címmel tartott előadást.

Vélemény, hozzászólás?