Szántai Kupa

Immár 33. alkalommal rendezte meg, szeptember 24-én, pénteken a Lehel Vezér Gimnázium, egykori legendás testnevelő tanára Szántai József előtt tisztelegve, a Szántai Kupát. A már hagyományos megmérettetésen, a Jászberény és a Jászság középiskoláiban tanuló fiatalok, négy csapat (foci, kézi -, kosár, – és röplabda) és egy egyéni (tenisz) sportágban mérkőzhettek meg egymással.

A sportesemény megnyitóján, a mai napig tisztelet övezte Öcsi bácsiról elnevezett Szántai József Tornakertben, Antics István az LVG igazgatója köszöntötte a diákokat. Ezt követően, Szántai Katalin, az LVG nyugalmazott rajztanára elevenítette fel, édesapja munkásságának mozzanatait, aki sokat tett azért, hogy Bathó-kertben sportpályák létesüljenek. A megnyitó tiszteletadással zárult, Szántai Öcsi bácsi emléktáblájánál, az iskolák képviselői és a Szántai család tagjai helyeztek el virágokat.

A jászberényi, a nagykátai és a jászapáti középiskolások sportszerű küzdelemben mérték össze, erejüket méltó módon emlékezve Öcsi bácsira.

 

A 2021. évi Szántai Kupán indult iskolák:

Lehel Vezér Gimnázium – Jászberény

Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium – Jászberény

Szolnoki Szakképzési Centrum Klapka György Technikum és Szakképző Iskola – Jászberény

Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium – Jászberény

Terplán Zénó – Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola – Jászberény

Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Technikum – Nagykáta

Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium – Jászapáti

 

Szántai Kupa 2021 eredményei

Leány röplabda:

  1. LVG
  2. Damjanich
  3. Terplán

Fiú röplabda:

  1. Damjanich
  2. Terplán I.
  3. LVG
  4. Terplán II.

Leány kézilabda:

  1. LVG I.
  2. Damjanich
  3. LVG II.
  4. Szent József
  5. Szent István
  6. Klapka
  7. Gróf Széchenyi

Gólkirály: Horváth Virág (LVG) 18 góllal

Fiú labdarúgás:

  1. LVG
  2. Klapka
  3. Szent István
  4. Terplán

Gólkirály: Kurnuczi Gábor (Szent István) 6 góllal

Leány kosárlabda:

  1. LVG
  2. Szent József
  3. Damjanich

Pontkirály: Farkas Míra (LVG) 22 pont

Fiú kosárlabda:

  1. Szent József
  2. LVG
  3. Damjanich
  4. Szent István

Pontkirály: Kovács Vilmos (Szent József) 35 pont

Leány tenisz (10 induló)

  1. Petrányi Dóra (LVG)
  2. Nagy Amandia (Szent József)
  3. Yosef Hanna (LVG) és Molnár Dóra (LVG)

Fiú tenisz (18 induló)

  1. Kovács Barnabás (LVG)
  2. Halápi Áron (Szent István)
  3. Kovács Bence (Szent István) és Nagy Norbert (Szent József)

 

 

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?