Magabiztos győzelemmel kezdte az új szezont a JKSE

Két mérkőzéssel megkezdődött, szeptember 24-én pénteken,  a 2021/2022-es bajnoki pontvadászat a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, ahol a Jászberényi KSE is szerepel. A szezont nyitó találkozó Födi Sándor csapata jó játékkal, 28 ponttal győzte le a bajaiakat.

Többen sérüléssel küzdöttek a vendég bajaiaknál, s ezért majdnem elmaradt a találkozó. Végül ketten hiányoztak és ketten kisebb sérüléssel léptek pályára a vendégeknél, akik 10 játékost neveztek a találkozóra, s közülük 8 pályára is lépett.

A találkozó első kosarát a vendégek szerezték, egy triplát, ám Rakics vezérletével gyorsan fordítottak a mieink (5-3). A bajaiak kezdő ötöse nem adta magát könnyen, s bár volt 7 pont is a JKSE előnye (14-7), a negyed hajrája 21-20-nál kezdődött. Még négy hazai pont született, s így öt ponttal nyerte az első 10 percet Földi Sándor csapata (25-20). Nem változott a játék képe a második 10 percben sem. A negyed első felében spóroltak a pontokkal a csapatok (30-25), majd ismét beindult a pontgyártás. Ebből mi jöttünk ki jobban és előnyünk a nagyszünetig 14 pontra nőtt (55-41). Nálunk eloszlottak a pontok, míg a vendégeknél Bagó Martin már 18 egységnél járt. A bajaiak centere sok gondot okozott a mieinknek a palánk alatt, s Pongó Martin semlegesítése is sok erőt, energiát emésztett fel.

A második félidőben fokozatosan nőtt a mieink előnye. Földi Sándor jól rotálta a rendelkezésére álló keretet, míg a vendégek ereje láthatóan fogyott. Chester Lewis foghatatlan volt, de a többiek is odatették magukat. Harminc percnyi játék után 81-56 állt az eredményjelzőn. A kérdés már csak az volt, hogy eléri-e a 100 dobott pontot csapatunk, s milyen különbséggel győzi le a bajaikat. Nos, a 100 pontunkat Chester Lewis szerezte, s mivel a védekezésre már a mieink sem fordítottak ok figyelmet, így a vendégek -34-ről visszajöttek harmincon belülre (108-82).

Minden bizonnyal lesznek ennél sokkal nehezebb mérkőzései is csapatunknak, de az minden esetre biztató, hogy támadásban bárki veszélyes lehet az ellenfél gyűrűjére. Védekezésben még van mit javulni, s biztos, hogy játszik még ennél jobban is majd a JKSE. A bajaiaknak jár a dicséret, mert tartalékosan is mindent megtettek, hogy jó eredményt érjenek el, s közülük Pongó, Bagó, Jakab és nagy is jól teljesített. A mieinknél Rakics (a záró 10 percben már pihenhetett) és Velkey, a két rutinos kosaras hozta magát, míg Chester Lewis a másodi félidőben parádézott, s Meleg Károly 17 pontja is megsüvegelendő. Egyébként pedig senkire sem lehet panasz, mert űzte, hajtotta ellenfelét a JKSE az egész találkozó során és ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerte meg az összecsapást.

A mérkőzés krónikájához tartozik az is, hogy a sportszerű találkozót a bírói hármas jól vezette, s a népes szurkolótábor is élvezte a látottakat. Nem egy szép jászberényi támadás után csattant fel a taps, s a találkozó végén a pacsizás sem maradt el.

Jászberényi KSE – Bajai Bácska FKE 108-82 (25-20, 30-21, 26-15, 27-26

Vezette: Gál János, Polonkai Balázs, Gaál Norbert

Jászberényi KSE: Várbíró Gergő 6/6, Meleg Károly 17/3, Miljan Rakics 8/3, Olasz Ádám 12, Velkey János 13/9

Csere: Chester Lewis 21/6, Fekete Dávid 2, Homoki Donát 11/3, Nagy Simon 11/6, Rosic Uros 7/3, Kovács Vilmos

Vezetőedző: Földi Sándor

Bajai Bácska KSE: Nagy Dániel 12/6, Jakab Péter 22/9, Pongó Martin 18/6, Bagó Martin 24, Szűcs Marcell

Csere: Obermann Norbert, Szatmári Szabolcs 6/6. Szabó Balázs Bálint

Vezetőedző: Délity Bence

A találkozót követő sajtótájékoztatón csak a hazaik képviseltették magukat, a bajaiak nem kívántak nyilatkozni.

Földi Sándor, a JKSE vezetőedzője: – Örülök, hogy győzelemmel mutatkoztunk be az NB I/B piros csoportjában. Annak még jobban örülök, hogy sokan tekintették meg az első hazai mérkőzésünket, s remélem leszünk még többen is. Ezúttal sokkal jobban játszottunk, mint a hazai felkészülési mérkőzéseken. Persze az első félidőben kapott 41 pont nagyon sok, azaz a védekezésünkön még van mit javítani. Sokkal keményebben kell játszanunk, amikor az ellenfél támad.

Olasz Ádám, a JKSE játékosa: – A hazai felkészülési mérkőzéseinken nem játszottunk jól, s ezért kisebb nyomás volt rajtunk az első félidőben. Szerencsére ezt sikerült levetkőznünk a nagyszünet után. Gratulálok a bajaiaknak, mert sérülésektől tizedelve sem adták fel egyetlen pillanatra sem a mérkőzést. Jó, hogy győzelemmel kezdtünk hazai pályán, de nem kell túlértékelnünk ezt a sikert. Biztos, hogy lesznek ennél sokkal nehezebb mérkőzéseink is, de addigra még jobban megismerjük egymást és egyre jobb teljesítményt nyújtunk majd.

A pénteki játéknap másik mérkőzésének eredménye:

Conoil Pápa KC – Vasas Akadémia 82-75 (21-21, 14-16, 21-15, 26-23)

 

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?