Elhunyt díszpolgárunk, dr. Bathó Ferenc

Hosszan tartó betegség után, szeptember 18-án, 74 éves korában elhunyt dr. Bathó Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának tagja, korábbi MOB-tag, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség előző elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, Jászberény város díszpolgára.

Bathó Ferenc 1947-ben született Jászberényben. Ötéves volt, amikor édesapja a Zagyva jegén megtanította korcsolyázni, s ez a sport maradt élete végéig a kedvence. Iskolái elvégzése után felkerült Budapestre, és jégtáncolni kezdett. Az 1980-as évek elején a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja, a versenyszervező bizottság elnöke lett. Az ő vezényletével rendezték meg többek között az 1984-es Európa-bajnokságot és az 1988-as világbajnokságot Budapesten. A szövetség alelnöke lett 1990-ben, majd 1994-ben a szervezet elnökévé választották. Ezt a posztot 2010-ig töltötte be, azóta alelnökként segítette a sportágat. Sportvezetőként tagja volt a kétezres években a Nemzeti Sportszövetség elnökségének is.

Dr. Bathó Ferenc gépészmérnök, közgazdász, címzetes egyetemi docens volt. Állami tisztviselőként a Pénzügyminisztériumban dolgozott a költségvetésen; az elmúlt esztendőkben az Emberi Erőforrások Minisztériumának gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt.

Kapcsolatrendszerét, sportszakmai és gazdasági szakmai tudását hasznosítva aktívan közreműködött a magyar olimpiai család életében. Az 1998-as, naganói olimpiától kezdődően  minden téli és több nyári olimpián tagja volt a magyar delegációnak. A Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként a korcsolyasportot képviselte. A kétezres évek elején, 2002-ben beválasztották a szervezet elnökségébe is, többször megválasztották a MOB Gazdasági Bizottságának élére, majd haláláig a MOB Felügyelő Bizottságának volt a tagja.

Szülővárosát soha nem felejtette el. Támogatta a Darázs István és Belovai József nevével fémjelzett jászberényi rövidpályás gyorskorcsolyázó sportágat és a fedett műjégpálya megvalósítását. Jászberény Város Önkormányzata, a nagyrabecsülés és a tisztelet méltó kifejezéseképpen, magas színvonalú szakmai pályafutása elismeréseként, Jászberény sportéletének fejlesztése érdekében végzett eredményes tevékenységéért, 2016-ban Jászberény Város Díszpolgára címet adományozta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, gazdasági ügyekért felelős, helyettes államtitkárának, Dr. Bathó Ferencnek.

Halálával súlyos veszteség érte Jászberényt, a magyar olimpiai mozgalmat és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?