Nagyboldogos nyári táborok

Bár szeptember elsejével becsöngettek, a diákokban még élénken élnek a nyári szünet emlékei. A Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai is kihasználták a  nyarat és több turnusban is táboroztak. Ezekről a táborokról Kelemen Csillától kaptunk beszámolót.

A tavalyi tanév egy kicsit felülírta számításainkat a vírus miatt. Ám eljött a nyár, úgymond szabadok lettünk, végre együtt táborozhattunk, jól érezhettük magunkat.  Négy táborban vehettek részt diákjaink.

Kezdődött ez elsőként az Öregerdei Napközis Táborunkkal, amely június 21-től június 25-ig tartott. Közel ötven alsó tagozatos diákunk vett részt rajta. Több helyszínen zajlott a tábor. Egyrészt Öregerdőn, a jó levegőn, ahol különféle sporttevékenységeket végeztek a táborozók, versenyek, díjazások ellenében. Volt itt ugrálóvár, vízipisztoly csata, Pizza Party és a kézműveskedés sem szorult háttérbe. A másik helyszín Jászberény városa volt, ahol is ellátogattunk a Jász Múzeumba, az állatkertbe és strandoltunk egy nagyot. A tábor „zárórája” a Palota Presszóban egy kis vendégséggel ért véget. Köszönet a Jász Plasztiknak, hogy az autóbuszát erre az időszakra rendelkezésünkre bocsátotta. A táborvezető Marcis Lászlóné volt. Munkáját segítő pedagógusaink: Bagó-Sinkovics Ágnes, Donkó-Németh Nóra, Nagypál Veronika, Toldiné Varga Viktória.

Lelkes táborunk június 28-tól július 2-ig zajlott Bükkszéken. A tábor mottója „A Béke Királynője” volt. Első állomásunk Szentkúton volt, ahol egy közös szentmise után kirándultunk és felmásztunk a remetebarlangig. Innen tovább a Salgótarjáni Bányamúzeumba vezetett utunk. Kirándultunk az Ilona völgyi tanösvényen, strandoltunk, különleges éjszakai túrán vettünk részt, ahol igazi csapattá kovácsolódtunk, s a csillagos ég alatt hálát adtunk Istennek, minden jóért, amit teremtett. Úton hazafelé megnéztük az egri Érseki Palota és Pincerendszert, ahol mindenféle Stühmer édességgel vártak bennünket. A táborvezető: Sinkovics Tünde Mária volt. Munkáját segítő pedagógusaink: Hajas Tamás, Tóth Krisztina.

Harmadik, középiskolás táborunk július 19-tól 23-ig tartott. A tábor helye a déli parton, Balatonföldváron, a BF Üdülőházban volt. A part, a strandolási lehetőség az üdülőház közvetlen közelében volt, így fiataljaink szinte a szobájukból kilépve azonnal csobbanhattak. Napoztunk, barnultunk, fürödtünk a Balcsiban, vízibicikliztünk, átruccantunk Siófokra vonattal, és még pecáztunk is. A tábor vezetője: Deme Gábor volt. Munkáját segítő pedagógusaink: Majoros Rita, Sinka István.

Negyedik táborunk a Természetjáró Sporttábor Nagyvisnyón zajlott augusztus 2–7. között hatvan diákunkkal. Fontos alapelvünk volt, hogy a természet megismerésével a gyerekek egészséges életmódra nevelése is megtörténjen. A rendszeres testmozgás, labdajátékok, sorversenyek, kézműves foglalkozások tették ki napjainkat. Hatalmas élmény volt esténként a „Just Dance”, amikor a gyerekek, tanárok együtt táncoltak az udvaron. Az egészséges étkezéshez a Pócs János által felajánlott dinnyéket minden nap jóízűen fogyasztották a gyerekek.

A tábor vezetője Kuli Dorottya volt, a munkáját segítő pedagógus pedig Rohonczy Bernadett.

Szép volt, jó volt, visszamennénk.

Kelemen Csilla

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?