Láthatatlan tér a Városi Könyvtárban

Sikeres pályázat eredményeként egy láthatatlan térrel gazdagodtak a lehetőségek a Városi Könyvtár Jászsági Népmesepontjában. Olyan egyedi digitális, virtuális tér került kialakításra, amely alkalmas interaktív természet- és környezetismeret órák tartására.

A jászberényi Városi Könyvtárért Alapítvány egy 1998 óta működő szervezet, melynek elsődleges feladata a Jászberényi Városi Könyvtár munkájának segítése. Az alapítvány még 2019-ben az interneten talált rá a MOL Alapítvány pályázati felhívására, a Helyi Érték programra, és úgy döntöttek, megpróbálnak egy olyan célra forrást szerezni, melyet régóta szerettek volna megvalósítani.

A Jászberényi Városi Könyvtár EU forrásból támogatást nyert még 2018-ban, egy Jászsági Mesepont kialakítására. Annak megépítésekor úgy kerültek a terek megalkotásra, hogy egyrészt több funkciósak legyenek és további fejlesztési lehetőségre is nyitottak. Az egyik rész, a mesei erdő / mező, melynek mintáját a Hajta természetvédelmi terület és annak élővilága adta. Ekkor vetődött fel a gondolat, hogy oktatásra alkalmas teret is létre kellene hozni, elsődleges célként az óvodások és általános iskolások oktatására.

Ehhez a MOL Alapítvány kínálta lehetőség kapóra jött, az elképzelt tervek megvalósítására, és a pályázat beadásra került, a Hajta madárvilágát bemutató, oktatásra való vizuális tér kivitelezésére. Komoly közösségi összefogással, szavazatok sokaságával sikeresen meg is nyerték a lehetőséget.

A kivitelezésben több partnert önkéntes munkával segítette a megvalósítást. Juhász Tibor, a Sas Központ vezetője, aki kiváló ismerője madarak világának. Verseginé Ujhelyi Petra, a madarakat alkotta meg 2D formában és ismertető tábláikat készítette el. A projekt lelkét, magát a szoftvert, és a technikai kivitelezést „láthatatlan tér” kifejlesztéséhez Bakos Béla csapata, a Brentex Kft végezte. A Hajta terület digitális mását, és a programozási tevékenységet, a madarak 3D formátumra alakításán dolgoztak.

Alap ötlet az volt, hogy a Hajta madárvilága jelenjen meg a projektben. A kivitelezést többszöri egyeztetés, megbeszélés előzte meg: részben a madártani szakmai megfeleltethetőség, továbbá a grafikai tervezhetőség és a programozhatóság okán. A Brentex Kft eredendően saját maga próbált egy mindenféle platformra megfelelő felületet elkészíteni, mígnem ráakadtak a későbbi, kifejezetten oktatási feladatok ellátására szolgáló platform független szoftverre, melyet licenc megvásárlásával kaptak meg.

A kivitelezett projekt eredményeként elmondható, hogy egy olyan digitális (láthatatlan tér) jött létre, amellyel meg lehet közelíteni a mai fiatalságot, elsősorban az óvodás és általános iskolás korosztályt, akik szinte mindig digitális térben élnek, digitális eszközöket használnak. A kialakított tér azért láthatatlan, mert megtekintéséhez digitális eszközre: okos telefonra, tabletre van szükség.

A tér lehetőséget teremt az általános iskolai pedagógusok számára a digitális természetismeret oktatására, a Sasközpont szintén oktatási térként tudja használni, a téli, őszi időszakban.

Továbbá minden elsősorban a fiatal korosztályhoz tartozó érdeklődő számára lehetőséget teremt a természet, közelebbről a Hajta szépségeinek megismerésére, annak védelmére.

 

 

 

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?