Újabb három pont hazai pályán

A labdarúgó NB III Keleti-csoportjában vasárnap a 4. Forduló mérkőzéseit játszották a csapatok. A Jászberényi FC az ugyancsak veretlen Füzesgyarmati SK-t fogadta.

Két veretlen együttes mérkőzött meg egymással vasárnap délután a Jászberényi Városi Stadionban. Ám míg a mieinknek három forduló után már 7 pontja volt, addig a vendégek három döntetlenje csak három pontot ért.

Ahogy azt várni lehetett, nagy küzdelem folyt a pályán a 3 pontot érő győzelem megszerzéséért. A 18. percben egy öngóllal szerzett vezetést a JFC, amikor Lipai Tiborról került a saját kapujába a labda (1-0). A 32. percben Nagy Szabolcs megduplázta a mieink előnyét (2-0), ám a vendégek a 37. percben Molnár Márkó révén szépítettek (2-1).

A második félidőben az indulatok is elszabadultak időnként a pályán és a 66. percben tőlünk Aranyos, a füzesgyarmatiak közül pedig Raducu kapott piros lapot. Németh Gyula cserékkel frissítette csapatát, s mivel nem született újabb gól, így a JFC legyőzte a Füzesgyarmati SK-t.

Jászberényi FC – Füzesgyarmati SK 2-1

A labdarúgó NB III Keleti-csoport 4. fordulójának további eredményei:

DVTK II. – Eger SE 2-1

Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC II. 1-2

DVSC II.  – Tiszafüredi VSE 2-3

Putnok FC – DEAC 0-0

Hidasnémeti VSC – BKV Előre 0-5

Törökszentmiklósi FC-Vteriner – Kisvárda MasterGood II. 0-2

SBTC – Termálfürdő FC Tiszaújváros 0-3

Sényő-CARNIFEX FC – Aqua-Generál Hajdúszoboszló 1-1

Tállya KSE – Kolorcity Kazincbarcika SC 0-5

A labdarúgó NB III Keleti-csoport állása a 4. forduló után:

  1. BKV Előre (16-2) 12
  2. DEAC (13-0) 10
  3. Kisvárda Master Good II. (11-2) 10
  4. Kolorcity Kazincbarcika SC (11-2) 10
  5. Termálfürdő FC Tiszaújváros (9-2) 10
  6. Jászberényi FC (9-3) 10
  7. Aqua-Generál Hajdúszoboszló (6-4) 8
  8. Eger SE (6-5) 6
  9. Putnok FC (4-2) 5
  10. Békéscsaba 1912 Előre (10-9) 5
  11. Tiszafüredi VSE (6-8) 4
  12. Újpest FC II (6-8) 4
  13. Sényő-CARNIFEX FC (5-7) 4
  14. DVTK II. (4-12) 3
  15. Füzesgyarmati SK (3-4) 3
  16. DVSC II. (5-9) 2
  17. Tállya KSE (1-8) 1
  18. SBTC (1-11) 1
  19. Hidasnémeti VSC (1-16) 1
  20. Törökszentmiklósi FC-Vteriner (1-14) 0

A bajnokság 5. fordulójában, szeptember 1-jén a DEAC vendégeként lép pályára a JFC.

 

 

Vélemény, hozzászólás?