A városi kitüntetések átadása

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjába illesztve rendezték meg, a Város Napján, április 3-án elmaradt, város által adományozott elismerő kitüntetések díjátadó ünnepségét, a Lehel Film – Színház nagytermében.

A Jászság fővárosában a helyi kitüntetéseket és az ezzel járó díjakat, hagyományosan a Város Napján, április 3-án, díszünnepség keretében adják át, az arra érdemeseknek. Ebben az esztendőben az ünnepélyes díjátadó gála, a járványveszélyre valótekintettel, elhalasztásra került.

A város különböző területein és közösségeiben, kiemelkedő tevékenységet végző lakóinak kitüntetés átadó ceremóniáját, Szent István Király napján, ünnepélyes keretek között tartották.

A díjazottak névsorát, az alábbiakban közöljük.

Jászberény Város Díszpolgára cím:   Baráth Károly fényképész mester részére,

Jászberény Város Tiszteletbeli Polgára cím:  Dr. Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke részére,

Jászberény Városért – Pro Urbe érdemérem:  Dr. Bános György traumatológus szakorvos, valamint posztumusz Máté György szobrász részére,

Jászberény Város Friedvalszky Ferenc köztisztviselői díj:  Bobák Zoltán, a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Osztályának osztályvezető-helyettese részére,

Jászberény Város Sipos Orbán kulturális és művészeti díj:  Gál-Dobos Beáta kulturális rendezvényszervező, valamint Szórád Csaba zenész részére,

Jászberény Város Zirzen Janka közoktatási díj:  Hagyó Lászlóné pedagógus, zongoratanár, Stefán Ildikó Mária nyugalmazott főiskolai adjunktus, Gulyásné Rácz Gyöngyike gyógypedagógus, munkaközösség vezető, DÖK vezető, valamint Bencsik Ferenc, a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium oktatásért felelős igazgatóhelyettese részére,

Jászberény Város Árpád-házi Szent Erzsébet egészségügyi díj:  Dr. Besenyi Orsolya főorvos, Sisa Balázsné epidemiológiai szakápoló/decubitus koordinátor, valamint Sugárné dr. Pető Katalin ifjúsági főorvos részére,

Jászberény Város Gerevich Aladár sport díj:  Szabó Gyula, a Lehel Vezér Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára, valamint Sándor Renáta, a Jászberényi Röplabda Klub másodedzője részére,

Jászberény Város Szent Klára szociálismunka díj:  Vargáné Deme Katalin, a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Klára Idősek Otthona intézményvezetője, valamint Gregorné Mile Andrea, a Jászberény Városi Önkormányzati Bölcsőde és Védőnői Szolgálat kisgyermeknevelője részére,

Jászberény Város Komáromy József sajtódíj:  Lakatos Zoltán operatőr-vágó részére,

Jászberény Város Rendészeti díj:  Szemán Ferenc c.r. alezredes kiemelt főnyomozó, valamint  Barna Sándor tűzoltó főtörzsőrmester részére.

 

 

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?