Ozsváth Laura Katalin az új mézkirálynő

A Jászsági Méhész Egyesület, augusztus 7-én, szombaton rendezte meg, az immár XXXIII. Nemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót városunkban.  A rendezvény vásári része a megszokott helyen zajlott, míg a megnyitó, az előadások és a mézkirálynő koronázása ezúttal a sportcsarnok helyett az Ifjúsági Ház nagytermében volt.

Nem volt egyszerű helyzetben a Jászsági Méhész Egyesület, amikor a XXXIII. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó megrendezéséről döntött, hiszen nem lehetett tudni, hogy augusztus elejére hogyan alakul a pandémiás helyzet, mit lehet és mit nem védettségi igazolvánnyal, illetve anélkül. Molnár Claudia elnök folyamatosan egyeztetett a szakszolgálatokkal, s ennek eredményeként a vásár szabadtéri része minden megkötöttség nélkül látogatható volt, míg az Ifjúsági Ház nagytermébe csak azok mehettek be, maximum 300-an, akik rendelkeztek védettséget igazoló kártyával. Hogy azokat se érje hátrány, akik az épületen kívül maradtak, mind a megnyitót, az előadásokat és a mézkirálynő koronázását is kihangosították az utcára.

Az ünnepélyes megnyitóra megérkezett a még regnáló mézkirálynő, Páprádi Anna Bíborka, akit Takács László, a Jászsási Mézlovagrend nagymestere kísért az Ifjúsági Ház nagytermébe, ahol két oldalt ott voltak a megjelent lovagrendek zászlóvivői és a szervezet egy-egy képviselője. A XXIII. Nemzetközi Mézvásáron és Méhésztalálkozón nem kevesebb, mint 16 lovagrend képviseltette magát:

– Jászsági Mézlovagrend,

– Bajai Szent Ambrus Mézlovagrend,

– Söjtöri Ambrózia Mézlovagrend,

– Niklai Szent Ambrus Mézlovagrend,

– Hunor Mézlovagrend,

– Zselici Mézlovagrend,

– Palóctáji Mézlovagrend,

– Göndöcs Benedek Mézlovagrend,

– Ambrózy Béla Báró Mézlovagrend,

– Bihari Mézlovagrend,

– Dél-Balatoni Mézlovagrend,

– Janus Pannonius Mézlovagrend,

– Sárvári Apiarius Mézlovagrend,

– Szent István Mézlovagrend,

– Erzsébet Királyné Mézlovagrend,

– Jászsági Pálinkalovagrend.

Az ünnepélyes megnyitó keretében köszöntötte a rendezvény résztvevőit Budai Lóránt, Jászberény polgármestere, Pócs János országgyűlési képviselő, Dukai Rita a társrendező Jászkerület Noprofit Kft. ügyvezetője és Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke is. Többen megemlékeztek a rendezvény egykori megálmodójáról, Molnár Györgyről, aki három évtizeden át volt a főszervezője az események, s a közelmúltban tragikus hirtelenséggel lett a pandémia áldozata. Egyperces néma főhajtással is tisztelegtek emléke előtt.

A XXXIII. Nemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót Nagy István, Magyarország agrárminisztere nyitotta meg. Beszédében részleten kitért arra, hogy bár kis szelet a mezőgazdaság egésze terén a méhészet, fontossága mégis az élre kívánkozik. A beporzás ugyanis nélkülözhetetlen a növénytermesztés esetében is. A méhészek, a méhek nélkül nagyon nagy bajban lenne az emberiség, hangsúlyozta Nagy István.

Engedjék meg, hogy első gondolatom a köszöneté legyen. Minden kedves méhésztársamnak megköszönöm az elmúlt egy esztendőben végzett munkáját. Olyan nagy szolgálatot tettek a magyar mezőgazdaságnak, amely pénzben nem is kifejezhető. Ágazatok vonultak home office-ba, álltak le, maradtak otthon. A méhészek pedig a legnehezebb időszakban is tették a dolgukat. Tették, mert nélkülük nincs sikeres magyar mezőgazdaság – mondta Nagy István. A miniszter a későbbiekben szólt azokról a támogatásokról, melyeket az unióban csak a magyar méhészek kapnak. Meg arról is, hogy az unión belül egyre fontosabb szerepet a kap a méhészet, s ennek élharcosa Magyarország.

Ha méhészkedni nem éri meg, akkor nagyon nagy baj lesz, mert a magyar mezőgazdaság a kulcsát veszíti el. Az is igaz persze, hogy  a magyar méhészetet a gazdasági alapokról át kell helyezni arra, hogy beporzást szolgáltat és biztosít – mondta Nagy István, aki arról is szólt, hogy idehaza milyen új intézkedéseket hoztak, hogy a méhészek munkáját segítsék. Úgy kell dolgoznunk, úgy kell szeretnünk a szakmánkat, hogy másokkal is meg tudjuk szerettetni. Az én felelősségem különösen nagy, mert el kell mondanom, hogy mi a szerepe a méhészetnek, a méheknek a világban azoknak is, akiknek erről fogalma sincs. A társadalomnak meg kell értenie, hogy beporzók nélkül nincs élet. Könnyen lehet azt mondani, hogy méz helyett cukrot és édesítőszereket is lehet használni. Van egy rossz hírem mindenkinek, aki azt gondolja, hogy nincs jelentősége a méheknek. Élelmiszereink kétharmadának előállításához ugyanis szükséges a beporzás. Azaz a méhek nélkülözhetetlenek életünkben – mondta Nagy István.

A miniszter ünnepi megnyitóját követően Molnár Klaudia virágcsokorral köszönte meg a leköszönő mézkirálynő munkáját. Páprádi Anna Bíborka elmondta, hogy a pandémia miatt nem volt egyszerű a mézet, a méhészek munkáját népszerűsíteni az elmúlt egy évben, de a lehetőségeket kihasználva mindenütt megtette ezt, ahol erre lehetősége volt.

Az ünnepélyes megnyitót követően az Ifjúsági Ház nagytermének színpadán bemutatkoztak a mézkirálynő jelöltek. Eredetileg tizenegyen neveztek, ám a rendezvényre csak kilencen érkeztek. A zsűrinek így sem volt könnyű dolga, mert ahogy azt már megszokhattuk, nagyon talpraesett, a méhészetben jártas hölgyek versengtek egymással. Bemutatkozásukat követően három szakmai előadást is meghallgathattak a méhészek a nagyteremben, miközben a szabadban megrendezték a füstölőgyújtó és keretszegező versenyt is. Ennek eredményhirdetése során régi ismerősökkel találkozhattunk, hiszen a dobogósok nem először versenyeztek már a jászberényi mézvásár keretében.

A füstölőgyújtó és keretszegező verseny eredménye:

  1. Gyarmat Ruben
  2. Maginyec György
  3. Szontág Dávid

A mézvásár és méhésztalálkozó szervezői az idei évben három korcsoport számára rajzversenyt is meghirdettek. A „Magyar akácméz az édes kincsük” címen meghirdetett pályázatra elsősorban plakátokat vártak, amellyel a gyerekek az akácmézet, mint Hungarikumot népszerűsítenék. Az ország minden területéről érkeztek pályázatok, s a háromtagú zsűri – Farkas Edit és Sósné Csernus-Molnár Erika, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria munkatársai, valamint Kocsis Andrea méhész – minden korcsoportban három díjazottat választott ki.

A rajzpályázat nívódíjasai

Óvodások:

Gajdos Lőrinc (Jászboldogháza – 6 éves)

Kúti Imola (Szeged – 5 éves)

Hecker Hanna (Nagypall – 6 éves)

Általános iskolások alsó tagozat

Gajdos Márta (Jászboldogháza – 10 éves)

Tóth Berta (Jászberény – 9 éves)

Kiss Diána (Túrkeve – 10 éves)

Általános iskolások felső tagozat

Fodor Emma (Szeged – 13 éves)

Főczény Dávid (Márk – 12 éves)

Jakatics Lili (Komárom – 12 éves)

Miközben az előadások és az eredményhirdetések folytak a vásári részen óriási volt a sürgés-forgás. Mintegy 120 kiállító és árus érkezett az ország minden részéből, de voltak erdélyi és szlovák vendégei is a vásárnak. Sokan, sokat vásároltak, hiszen az elmúlt egy évben ilyen lehetőségük erre nem volt. Jászberénybe felvonultak a gyártók, s a méhészek válogathattak az eszközök között, ahogy a mézek sokasága is megvásárolható volt.

Mézkirálynő koronázás

Délután fél háromkor következett a nap legnagyobb érdeklődéssel kísért programja, a mézkirálynő koronázás.

A közönségdíjas mézkirálynő jelölt Szabadi Laura (Már) lett, aki Molnár Klaudiától vehetett egy vázát.

A második udvarhölgy Fejérvári Dóra (Hajdúdorog), az első udvarhölgy Márkosi Kitti (Esztergom) lett.

A közönségdíjas és az udvarhölgyek egy-egy éves Méhészet című lap előfizetést is kaptak az újság szerkesztőségének jóvoltából.

A két udvarhölgy vállára a szalagot Budai Lóránt polgármester helyezte. Virágcsokrot és 50-50 ezer forintos díjat, valamint a fejdíszt Bross Péter adta át. Az udvarhölgyek a Jászsági Méhészegyesület ajándékát is átvehették Molnár Klaudiától.

A XXXIII. Nemzetközi Mézvásáron és Méhésztalálkozón Osváth Laura Katalint (Kokad) választották mézkirálynőnek. A szalagot Budai Lóránt helyzete a vállára, majd meg is koronázta az új királynőt, aki egy virágcsokrot és 500 ezer forintos díjat is kapott Bross Pétertől.

A koronázást követően a mézvásár és méhésztalálkozó a tombolasorsolással zárult, ahol sok ajándék talált gazdára.

Egy szó, mint száz: igen meleg, de nagyon sikeres nap volt ez. A Jászsági Méhészek Egyesülete jól megszervezte a XXXIII. Nemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót, amiért fogadhatták az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, Jászberény városa, az országgyűlési képviselő és Nagy István miniszter elismerését és köszönetét is.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?