Gólgazdag mérkőzésen továbbjutás

A labdarúgó MOL Magyar Kupa első országos fordulójában vasárnap délután Csomádon lépett pályára a Jászberényi FC csapata. A megyei I. osztályban szereplő hazaiak alaposan megszorongatták NB III-as csapatunkat, de a 91. percben sikerült a továbbjutást érő gólt megszereznie Németh Gyula fiainak.

Igen mozgalmasra sikeredett a Jászberényi FC csomádi vendégjátéka. A találkozó sokáig az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult, ám a vége nagyon izgalmasra sikeredett.

A 20. percben Asztalos szerzett vezetést a JFC-nek, ám ezt 8 perccel később Németh Ádám egalizálta. A nagyszünetre mégis vendég vezetéssel mentek a csapatok, mert a 40. Percben Nagy Szabolcs a 16-oson kívülről bombázott a hazaiak kapujába (1-2).

Fordulás után még csak 5 perc telt el a második félidőből, amikor Asztalos megszerezte önmaga második, csapata harmadik találatát (1-3). A hazaiak válasza a 62. percben érkezett, amikor Lázár talált a JFC kapujába (2-3). A 67. percben a csereként pályára lépett Koppermann lőtt 20 méterről kapura, s a labda a hazai kapus lábai között a labda utat talált a kapuba (2-4).

Ekkor úgy tűnt, hogy eldőlt a továbbjutás, ám a 76. és a 84. percben is büntetőhöz jutottak a hazaiak, s Lázár mindkét esetben biztos ítéletvégrehajtónak bizonyult (4-4). Már mindenki a hosszabbítást várta, amikor a 91. percben Borics egy hosszú indításra indult és be is talált a hazaiak kapujába (5-4).

Érdekes, fordulatos mérkőzést játszott egymással a két együttes, melynek végén a JFC léphetett tovább, s készülhet a MOL Magyar Kupa második országos fordulójának sorsolására.

MOL Magyar Kupa – Országos I. forduló

CSOKI – Sport – Jászberényi FC 4-5 (1-2)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?