Vandálok jártak a hidakon

Jogos igénye a Jászberényben lakóknak, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten tegyen meg mindent azért, hogy a város minél élhetőbb, szebb legyen. Ezért helyeztek ki a JVV Zrt. munkatársai az elmúlt héten színes virágokkal teli ládákat a Kőhídra és a Szövetkezet úti hídra.

Sajnos nem sokáig díszítették a két hidat a ládákba ültetett petúniák és díszbatáták, mert valaki vagy valakik ismét fitogtatták erejüket. Néhány nap alatt kétszer is kitépték a virágokat a ládákból, s ezzel – azon túl, hogy esztétikai rombolást végeztek – több mint százezer forint kárt is okoztak.

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere az alábbiakat üzente az elkövetőnek, elkövetőknek:

– Kedves fiatal vandál barátom! Ha szeretnél örömet okozni a barátnődnek, vagy édesanyádnak, de nem áll módodban, kérlek keress meg bizalommal. Megígérem, hogy megajándékozlak néhány virággal.

A polgármester egyben köszönetét is kifejezte a Jászberényi VV. Nonprofit Zrt. dolgozóinak, akik a primitív emberi viselkedés ellenére is lelkiismeretesen végzik munkájukat és megtesznek mindent környezetünk szebbé, élhetőbbé tételéért.

 

Vélemény, hozzászólás?