Kiemelve azt, hogy tudjuk az Igéből: „…a szeretet pedig épít.”

Amint arról korábban már beszámoltunk, városunk három lakója kapott magas állami elismerést március 15-ei állami ünnep jegyében. A kitüntetetteket bemutató sorozatunk zárásaként a Mező István lelkésszel készített interjúnkat közöljük, aki a Magyar  Arany Érdemkeresztet kapta meg közel négy évtizedes munkássága elismeréseként, s 2014 óta a Jászberényi Református Egyházközség vezető lelkipásztora.

Névjegy:  Mező István

Születési hely: Szolnok

Születési idő: 1958. 02. 04.

Családi állapot:  nős

Gyermekek: Dr. Mező István Mózes (Bp. 1987.10.04.) jogász, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság irodavezetője, Dr. Mező Gábor Illés (Bp. 1990. 01. 25.)  ügyvéd Jászberény, Mező Kristóf  Dániel (Bp. 1991. 07. 20.) szociális munkás – közgazdász, Emberi Erőforrások Minisztériuma Irányító Hatóság, vezető helyszíni ellenőre, Mollné Mező Eszter Napsugár (Bp. 1993. 02. 06.) védőnő-szülésznő, Dr. Mező Kornél Dávid (1995. 02. 25.) orvos, Országos Onkológiai Intézet sebész rezidens,  Mező Áron Benjámin (Budapest, 1996. 11. 13.) vállalkozó Jászberény

Végzettség: református lelkipásztor, Budapesti Református Teológiai Akadémia

Munkahely: Jászberényi Református Egyházközség

Beosztás:  vezető lelkipásztor

Kitüntetések:  Tápiószeléért emléklap  (2014),   Magyar Arany Érdemkereszt (2021)

Mi volt az, ami a lelkészi pálya felé orientálta? Hogyan erősödött meg az Istentől jött elhívásban?

Tiszavárkonyon nőttem fel, ahol Dr. Fekete Péter (később haláláig jászberényi) református lelkipásztor szolgált 20 éven át, aki nemcsak a lelkészem, de lelki atyám is volt. Mivel nem volt vér szerinti gyermekük, nekem pedig elváltak a szüleim, ennek ellenére, így mégsem apa nélkül nőttem fel, mert Isten, rajta keresztül gondoskodott számomra egy olyan mintáról, aki élete példájával nemcsak engem, hanem sok fiatalt is az Úr Jézus Krisztushoz vezetett. Alapvetően, én egy csintalan gyermek voltam, akinek nevelésével édesanyámnak nehéz dolga volt. Sokat megbántottam őt rosszaságaimmal, szavaimmal és viselkedésemmel. Amikor azonban, 14 éves koromban, egy ifjúsági táborban, Isten Lelke bűnként terhelte rám mindezt, és könnyek között fogadtam el Jézus Krisztus érdeméért Isten bocsánatát, nagyon nagy öröm töltötte be a szívemet, hogy engem is szeret Isten. Ettől kezdve megváltozott a kapcsolatom is édesanyámmal, akitől szintén bocsánatot kértem, és egészen más szívvel hallgattam az istentiszteleteket, ahol a bibliamagyarázatokon keresztül az élő Krisztus szólt hozzám. Megváltozott a tanuláshoz való viszonyom is, ez különösen is fontos volt, hogy a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban egyre inkább javultak az eredményeim.

Hogyan készült a lelkészi pályára, kik voltak hatással lelkipásztori hivatására?

Az aktív hitélet, amelyre Isten vonzott, s amely nemcsak a korosztályom, hanem még a felnőttek között is ritka kivételt jelentett abban a „tiltó” korban, mégis azt erősítette meg bennem, hogy nem agrármérnökként vagy tanárként, amelyben korábban gondolkodtam, hanem lelkipásztori hivatásban kell szolgálnom az Urat. Ebben Dr. Sipos Ete Álmos tápiószelei lelkipásztor élete és szolgálata is erősen bátorított. Így, bár a tanáraim nem támogattak, sőt inkább lebeszéltek volna erről, én mégis, sikeres érettségi után felvételiztem a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, ahol elvégezve az egyetemet, lelkészi diplomát szereztem.

Hol kezdett, milyen állomásokon át vezetett az útja Jászberénybe?

Az egyetemi évek végén, a nagy lelkészhiányra való tekintettel, először egy fél évig,  Nt. Dr. Fekete Péter Jászberénybe kerülése miatt, Tiszavárkonyon szolgáltam a vasárnapi istentiszteleteken, majd  a Délpesti Református Egyházmegye esperese, Nt. Juhász Sándor rendelt maga mellé exmisszus-segédlelkésznek Alsónémedibe, ahol több, mint 3 évet voltam. 1983. októberétől, a Dömsöd-Dabi Református Egyházközségbe választottak meg önálló lelkipásztornak. 1986-ban kötöttem házasságot Krenkó Ildikóval, aki szintén lelkészi szolgálatra készült. Isten nagyon megáldotta a szolgálatunkat, mind fizikai, mind pedig lelki értelemben megújulhatott a gyülekezet, és a felnőttek és ifjak közül sokan megismerték Jézus Krisztust, mint személyes Megváltójukat. Itt született 5 gyermekünk is. 1996. szeptemberében hívott meg lelkipásztorának a Tápiószele-Tápiószőlős-Újszilvás és Farmosi Református Egyházközség, amelyet az Úrtól jövő hívásként értettünk meg és fogadtunk el. Hatodik gyermekünk  már ott  született. Az ott töltött 18 év alatt épült fel Újszilváson az új református templom, újult meg a tápiószőlősi és tápiószelei templom, valamint a parókai épülete is. Gyülekezeti házat is vásárolhattunk Isten kegyelméből, és itt is sok lelki áldásban volt részünk. 2012 május 20-án került egyházközségi fenntartásba, és szeptember 1-vel kezdte meg működését a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda is, melynek alapító lelkipásztora lehettem. 2002-ben, – a 4 településre kiterjedő, saját gyülekezeti lelkészi szolgálat mellett, – ahol 3 helyen (Tápiószele, Tápiószőlős, Újszilvás) – minden vasárnap volt istentisztelet, mint helyettes lelkész voltam kirendelve Nagykátára, ahol az újonnan épülő református templom-gyülekezeti ház és parókia teljes felépítésén és a gyülekezet lelki építésén munkálkodhattam, közel 3 éven át.

Jászberénybe helyettes lelkipásztornak érkezett 2013-ban, s a következő évben már a gyülekezet vezetője lett. Gondolom, hogy 2014. október 19-e fontos dátum az életében.

Igen, 2013. augusztus 1-vel lettem kirendelve helyettes lelkipásztornak Jászberénybe, remélve, hogy gyorsan megoldódik az utódlás kérdése. Ez azonban, mivel intézmény fenntartó egyházközségről van szó, nem volt olyan egyszerű. A helyettesi idő alatt pedig arra a látásra jutott az akkori Presbitérium, hogy nem keresgél tovább az ismeretlenben, hanem engem hív meg erre a szolgálatra. Amikor a mi szívünkben is eldőlt, hogy ez a hívás nemcsak emberektől, de Istentől jött, a János ev. 17. rész 4. verse alapján, igent mondtunk, annak ellenére, hogy ez egy nagyon nehéz időszak volt az életünkben. Mind a hat gyermekünk még tanult: négyen egyetemen, főiskolán, ketten középiskolában, köztük Kornél fiunk érettségizett és felvételizett az orvosi egyetemre. Ilyenkor költözni, új szolgálatot kezdeni, nem egyszerű feladat. A parókia akkori állapota sem volt megfelelő egy nyolc tagú család befogadására, ahol már mindenki szinte felnőtt. Ha nem Istentől lett volna ez a döntés, akkor bizony meghátráltunk volna, így azonban bíztunk abban, hogy Isten nem ejt hibát, és Ő tudja egyedül, hogy mi a terve velünk. „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, – mondja Jézus, – az nem alkalmas a mennyek országára.” Fájó szívvel búcsúztunk szeretett gyülekezetünktől és valóban, 2014. október 19-e, beiktatásom után, az Úrtól kapott lelkesedéssel és küldetéstudattal kezdtünk bele itteni, immár 10 településre kiterjedő szolgálatunkba, a lelki munkába épp úgy, mint az építkezésekbe, mert mind két területen volt és van feladat bőven. Kiemelve azt, hogy tudjuk az Igéből: „…a szeretet pedig épít.”

Közel négy évtizedes szolgálata alatt sokat változott a világ és szűkebb környezetünk is. Ez mennyire hatott azokra a gyülekezetekre, ahol éppen tevékenykedett?

A világ valóban változott. Voltak és vannak könnyebb és voltak és lehet, hogy lesznek is nehezebb évek, időszakok, de „Jézus Krisztus, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Ő nem változik, és ez a mi erősségünk és biztonságunk, életünk és világunk minden bizonytalansága és bűne ellenére. Mivel Jézus Krisztus nem változik, ezért nekünk kell imádkozni azért, hogy mi változzunk az Ő képére és hasonlatosságára.

Könnyebb, vagy nehezebb ma egy református lelkész dolga, mint volt 10-20-30 évvel ezelőtt?

Egy bibliai képpel szemléltetve: Dávid király pásztorfiúként a medvével és az oroszlánnal, később már a filiszteus Góliáttal, királyként pedig számos külső és belső ellenséggel kellett, hogy megküzdjön, de ezekben a harcokban mindenkor Isten volt segítségére.

Immáron közel négy évtizedes lelkészi tevékenysége során melyek azok a legfontosabb tapasztalatok, amelyek meghatározóak az Ön számára?

Az, hogy bárhol voltam, mindenhol a szeretetre volt a legfogékonyabb a gyülekezeti és a világi közeg egyaránt. És azt láttam meg, még a családi életben is, hogy nekem kell elsősorban ahhoz változnom, ha azt akarom, hogy mások megváltozzanak.

Azt hiszem, szerencsésnek vallhatja magát, hiszen olyan társat választott maga mellé, aki segédlelkészként is segíti a munkáját. A felesége és gyermekei szerintem óriási erőt adnak Önnek.

Valóban így van! A feleségem nemcsak az egyik felem, hanem a jobbik felem, akire mindig, minden élethelyzetben számíthatok. Tökéletes segítőtárs és egyben szolgatárs is az Úrban. Nagyon hálás vagyok Istennek érte, immáron 35 éve Isten ajándéka Ő a számomra. Hálás vagyok azért is az Úrnak, hogy felnőtt gyermekeink mindegyike Magyarországon él és dolgozik, akik közül hárman már házasok, és most várjuk a 4. unokánkat.

Milyen érzések kavarogtak Önben, amikor megtudta, hogy magas állami elismerésben lesz része?

A lelkipásztori szolgálat nem állhat meg gyülekezet nélkül, mindig közösségi munka ez, melyet nem egy ember, hanem egy közösség végez a közösségért. Ezek a közösségek, mint koncentrikus körök, nem a lelkész, hanem a Megváltó Krisztus köré csoportosulnak. A lelkész csak egy a közösségből, aki a világi vezetővel, a gyülekezet gondnokával, az Egyházközség élén jár és a Presbitériummal közösen hozza meg a lelki és anyagi életre vonatkozó döntéseket. Itt szeretném kiemelni elnöktársamat, Dr. Szűcs János gondnok  urat és a Presbitérium minden tagját, megköszönve áldozatos, támogató szolgálatukat.

Hogyan fogadta a gyülekezet kitüntetésének hírét?

Örömmel és hálaadással, éppen a táborzáró istentisztelet után, egy meglepetés ajándékot is kaptam tőlük. Köszönöm a sok szóban, facebook üzenetben, levélben és egyéb módon kapott jókívánságokat is. Mindezekért Egyedül Istené legyen a Dicsőség! Soli Deo Gloria!

Egy-egy elismerés mindig erőt, új lendületet ad az embernek. Erre szükség is van, mert új és új kihívások jönnek. Min dolgozik most, milyen tervei vannak a következő évekre?

Ha az Úr engedi és éltet, akkor szeretném még befejezni a műemlék templom és a hozzá tartozó közösségi terek felújítását, a folyamatban lévő beruházásokat, és amikor Isten elhozza az idejét, majd utódomnak átadni, hogy folytassa azt a közösség javára és Isten dicsőségére.

Mit üzen a gyülekezet tagjainak, mit a jászberényieknek?

Szeretném  megköszönni, nemcsak a gyülekezet tagjainak, hanem itt, a jászságban és a jászság fővárosában, Jászberényben Mindenkinek, hogy szeretettel fogadtak és szeretettel befogadtak engem és családomat, és szeretnék ennek a szeretetnek mindinkább megfelelni és ezt a szeretet minél inkább szolgálni. Végezetül két Igeverset szeretnék idézni a Szentírásból. A gyülekezet tagjainak: „…Légy hű mindhalálig, és néked adom az élet koronáját.” Jelenések 2:10. A jászberényieknek: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van.” Ézsaiás 55:6.

Mező Istvánnak Olvasóink nevében is gratulálunk kitüntetéséhez, s további, hasonlóan eredményes éveket kívánunk neki városunkban.