Fejleszteni kell a közúthálózatot és az infrastruktúrát

Sajtótájékoztatót tartott július 5-én délután, Dr. Gedei József a DK országgyűlési képviselő-jelöltje és Varjú László országgyűlési képviselő, a DK alelnöke. A helyszín jelképesen, a Jászberényt elkerülő útszakasz I. ütemének kezdő pontját jelentő körforgalom és a „katonák földjének” közelében volt.

Mivel ez a hely kerékpáron is könnyedén megközelíthető, így az esemény résztvevői és segítőik, kétkerekűek nyergében érkeztek. Kapcsolódtak így a témához is, mely a Jászság gazdaságának fejlesztése címet kapta.

Mint ahogy már arról a Berény Cafén hírt adtunk, Dr. Gedei József a DK képviselőjelöltje, kerékpárral járta be a Jászság húsz települését. Választópolgárokkal találkozni, valamint azzal a céllal, hogy hirdesse a sport és a környezetvédelem ügyét, illetve ily módon szemlélve és tapasztalva meg milyen állapotban vannak közútjaink.

A sajtótájékoztató első felének témája, térségünk útjainak állapotáról szolt, mely a képviselő jelölt szerint, az itt-ott elvégzett felújítások ellenére, többségében katasztrofális. Dr. Gedei József arról is beszélt, hogy 2002 és 2010 között a várost elkerülő körgyűrű első és második üteme kiépült 2008-ig. Több, oda becsatlakozó út is, ezen időszak alatt került kiépítésre. 2009 áprilisában kész volt és rendelkezésre ált, az az engedélyes kiviteli terv, mely a harmadik ütem megvalósítását tartalmazta. Azonban, három ciklus sem volt elegendő a kormányzó pártnak, hogy az elkerülő út befejező szakaszát kiépítse.

Kijelentette, a DK úgy gondolja, hogy a közúthálózatot az infrastruktúrát fejleszteni kell és az új kormánynak ez elsődleges célja lesz a Jászság irányában.

Nem elegendő kidolgozni és megvalósítani Hatvan és Jászberény között a kétsávosítást, mert ez csak félmegoldás. Erre a legjobb formula az volna, ha Szolnokig, az M3 és M4 autópályákat összekötő, kétszer kétsávos út valósulna meg. A most meglévő, falvakon átvezető főút rendkívül rossz állapotban van, ami nem maradhat így – jelentette ki a DK-s képviselő jelölt.

A továbbiakban, áttérve a sajtótájékoztató másik témájára, emlékeztetett: 2006-ban az integrált városfejlesztési stratégia Jászberényben, egy tudásközpontot irányzott elő, azért, mert a helyi gazdaság magasabb hozzáadott értékű termelése e nélkül nem képzelhető el. Ezt akkor, a Gyurcsány kormány támogatása ellenére, a Fidesz helyi képviselői leszavazták, így nem valósulhatott meg.

Zárás képpen, Dr. Gedei József, reményét fejezte ki, hogy az új kormánytól bizonyosan támogatást kap a zöld ipari parkos elképzelés, mely a “katonák földje” nevezetű területen valósulna meg.

Most Európában ehhez a forrás is megvan – vette át a szót Varjú László, a DK alelnöke és országgyűlési képviselője. Kifejtette, egy térség fejlődésének alapja ez, amihez az állam hozzá tud járulni, hogy az infrastruktúrát, a lehetőséget megteremti a fejlődéshez. Erre az új kormány lehetőség, és ebben közös feladatunk, felelősségünk is lesz.  2022 évi választás előre tudja vinni mindezeket, és további lehetőséget biztosít ebből a szempontból Szolnok megyének, és ezen belül Jászberény térségének. Amit így összekötve a megyeszékhellyel, olyan gazdasági körülményeket, lehetőséget biztosít, ami mindannyiunk számára fontos lesz.

A sajtóesemény végén, annak szereplői, ahogy érkeztek, úgy távoztak a helyszínről, kerékpárjaikkal.

 

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?