Dr. Gedei József sajtónyilatkozata

Dr. Gedei József, Jászberény alpolgármestere, az ellenzéki előválasztáson a DK jelöltje (a Momentum támogatását is élvezi) sajtónyilatkozatot juttatott el szerkesztőségükbe, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

A Jászság, Újszász és a Tisza vidéke kiemelt helyszíne volt a Jászberény központú országgyűlési választókerület húsz települését érintő kerékpáros körutamnak – a ’DNF is not an option’ jegyében.

Célom az volt, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltjeként még jobban megismerjem az itt lakókat, beszélgessek a közélet iránt érdeklődő és véleményt alkotni kész emberekkel, egyben hirdessem a sport és a környezetvédelem fontosságát.

Közel 260 kilométert kerékpároztam. Szót váltottam régi és lehetséges új választóimmal, de az ellenfeleimmel is. Őszinte és egyenes válaszokat kaptam. De láttam a fortélyos félelmet is, amely igazgat! „Ugye nem tesztek fel a Facebookra? Kirúgnak, ha meglátják veled beszéltem.” Ennek ellenére, vagy éppen ezért tartom régi álláspontomat: ’Aki kizárja a párbeszédet, a másikat akarja megsemmisíteni’. Én a párbeszéd híve vagyok.

Kerékpáros bejárásom alatt egy közelebbi (kerékpáros) kép rajzolódott ki számomra a Jászságról és a Tisza környékéről. Gyönyörű tájak, aratás előtti búza-, kukorica-, napraforgótáblák, erdők, fás ligetek, tavak, folyóvizek, nádasok máshol már nem látható madárvilággal …. és rossz utak. Ebből két következtetés adódik. Földünket meg kell óvnunk és legalább olyan, de inkább jobb állapotban kell átadnunk utódainknak, mint amilyenként kaptuk. Az útjainkat pedig meg kell újítanunk. ’Ami itt van’ az botrányos és elfogadhatatlan. Jó utak nélkül elképzelhetetlen termelékeny gazdaság és virágzó turizmus.

Mai trikómon a jegyem, a ’DNF is not an option’ felirat volt olvasható. Azt jelenti, hogy egy ’ironman’ sohasem adja fel. Én sokszoros ironman vagyok!”

Dr. Gedei József

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?