Elutaztak a hétvégi EB-re Tbiliszibe

Szerdán reggel Bécsből repülővel indult a grúz fővárosba a Yakuzák SE/ Y Akadémia 6 fős csapata a hétvégi felnőtt kontinens viadalra. Szombaton Móczó Milán, vasárnap Kerekes Réka lép majd a küzdőtérre, hogy megmérkőzzön Európa legjobbjaival a bajnoki címért.

Az utazás előtti napon Sensei Agócs Tibor, az Y Ház vezetője, a két versenyző edzője telefonon állt rendelkezésünkre. Arról kérdeztük: hogyan sikerült versenyzői felkészülése és mit vár tőlük.

Hét edzőtáboron vagyunk túl. Egyet az Y Házban tartottunk, öt volt Budapesten, egy pedig Horvátországban. Azt mondhatom, hogy Réka és Milán is nemzetközi formában van, alig várják már, hogy tatamira léphessenek. Hogy a felkészülés hogyan sikerült, azt mindig a versenyen elért eredmény dönti el. Nagyon hosszú volt a felkészülési időszak, hiszen eredetileg jóval korábban lett volna az Eb, de a pandémia miatt halasztani kellett. Nem tudhatjuk, hogy egy ilyen verseny nélküli időszak például hogyan hatott az ellenfelekre.

Réka és Milán is 19 éves, azaz igazán csak most kezdik a felnőtt pályafutásukat. Igaz, Milán már tavaly letette a névjegyét a felnőttek között, hiszen egészen a döntőig menetelt az Eb-n. Úgy gondolom, hogy minden esélyük megvan arra, hogy 22-27 éves koruk között nagyot alkossanak a felnőttek között. A különböző objektív vizsgálatok azt mutatják, hogy nagyon jó állapotban  utazik mindkét versenyző Tbiliszibe. Azt pedig külön szeretném kiemelni, hogy sem Réka, sem Milán nem a harmadik hely megszerzésében motivált, hanem győzni szeretnének. Egy szó, mint száz: azt várom tőlük, hogy rúgják be azt az ajtót, ami a felnőttek közé vezeti őket, lepjék meg a mezőnyt, s alapozzák meg későbbi nagy sikereiket. Ez most talán Milánnak lesz nehezebb, mert őt tavalyról már ismerik és tudják, hogy mire képes, szerintem tartanak is tőle – mondta érdeklődésünkre Sensei Agócs Tibor.

A két versenyzőt Sensei Agócs Tibor mellett még egy edző, egy masszőr és egy média szakember kísérte Tbiliszibe.

A kis csapatnak olvasóink nevében is sok sikert kívánunk, s érdeklődve várjuk a szombati és a vasárnap versenyek eredményét!

 

Vélemény, hozzászólás?