Élet a Jász Múzeumban a pandémia idején, majd a nyitás után      

A kulturális terek életét immár másfél éve szinte megbénította a pandémia. Márpedig ezek olyan helyek, melyek látogatók nélkül mit sem érnek. Ilyen többek között a színház, a mozi és a múzeum is. Hogy a jászberényi Jász Múzeum munkatársai hogyan élték meg ezt az időszakot, s mivel készültek a nyitásra, illetve milyen terveik vannak az év második felében, arról Hortiné dr. Bathó Editet, a múzeum igazgatóját kérdeztük. 

A kényszerű zárva tartás alatt milyen munka folyt a Jász Múzeumban?

A pandémia időszaka minket is nagyon megviselt, hiszen már második éve nem rendezhetünk olyan hagyományos eseményeket, mint például a Múltidéző Történelmi Játszóházat, vagy a Múzeumok Éjszakáját. Mi próbáltuk ezt a kényszerű zárva tartást úgy kihasználni, hogy azokat a munkáinkat elvégezzük, amelyek egyébként is kötelezőek, csak erre mindig kevés idő marad. Kevesen tudják, de nagyon sok munkánk van a műtárgyakkal kapcsolatosan. Egy EFOP-pályázat keretében múzeumunk megkapott egy egyemeletes épületet a városháza udvarában, amelyet látványtárnak kellett berendezni. A raktári berendezések  nagyon sokba kerülnek, s amit mi itt létrehoztunk inkább raktárkiállításnak tudnám nevezni. Ez egy nagyon komoly fejlesztés számunkra. Ez az épület egyébként a korábbi lóistállóban (a múzeum épülete) kocsiszínként működött. A lóistálló  mai múzeumunk öreg épülete 2022-ben már 180 éves lesz. Az új látványtárunkban van két nagyterem, ahol olyan tárgyakat mutatunk be, amit egy kiállítás során soha nem tennénk egymás mellé. Mivel ez egy raktár így itt ezt is meg lehetett tenni, s nagyon látványos lett. Még az utolsó simítások vannak hátra és ezzel teljesen készen leszünk. A másik helységben régészeti , néprajzi, helytörténeti tárgyak vannak elhelyezve. Az alsó szinten pedig van egy olyan raktárhelyiségünk, ami a közönség számára nem látogatható. Ugyanitt egy oktatóterem is van, melyet a múzeum egykori igazgatójáról, Tóth Jánosról fogunk elnevezni. Ennek az új helynek még nem volt ünnepélyes átadása. Ezt szeretnénk a nyáron pótolni. Ezzel együtt leltároztunk is a múzeumban, azaz nyilvántartásba vettünk sok tárgyat és a tárgyak revízióját is meg tudtuk tenni.

A Szent Imre herceg úton megkaptuk az egykori Kék Csillag óvoda épületét. Ide szeretnénk központosítania az összes, különböző helyen tárolt műtárgyi állományunkat. A meglévő raktáraink ugyanis nagyon alkalmatlanok műtárgyak elhelyezésére. Ez az új raktárépület komoly lehetőséget biztosít számunkra. Átláthatóan, hozzáférhetően lehet majd itt tárolni mindent, ami jelenleg nekünk van. Ehhez szükség volt arra is, hogy új raktározási rendet alakítsunk ki. A textil ás a történeti gyűjtemények a főépületben maradnak, hogy kutatható legyen. Minden más az új raktárba kerül. Elmondhatom, hogy az eltelt másfél évben nagyon sok fejlesztést sikerült megvalósítanunk.

Mivel nem voltak látogatóink, nem voltak rendezvényeink így több lehetőségünk adódott kiadványok készítésére pályázati támogatások segítségével. Így 2020-ban nem kevesebb, mint öt kiadványt jelentettünk meg. A Cicel Néni meséi című könyvet a város által nyert TOP-os pályázat segítségével tudtuk elkészíteni, kiadni. Ez az egyik nagysikerű kiadványunk lett. A Csóri Sándor Alap támogatásával jelentettük meg a Pendzsomtól a discoig, táncélet a Jászságban a 18-21. században című könyvet, melynek én vagyok a szerzője. Ez a Jászság táncéletét több mint 300 éven át nyomon kíséri, egészen napjainkig. A Jászsági Hagyományőrző Egyletet bemutató könyvecske is 50 oldal és nagy vállalkozásunk volt a Jászsági népzenei dupla cd, amely a Bemegyek a Lehel szállodába – Népdalok a Jászságból címet kapta. Ez miniszteri egyedi támogatás, magán  vállalkozók és előfizetők támogatása révén jöhetett létre. Pál Mihály közismert népzenész-zenekutató  nagyon régóta kutatja már a Jászság dalait és az egyéb gyűjteményekben fellelhető gyűjtéseket felhasználva állította össze ezt a 93 népdalt tartalmazó zenei anyagot. Én ugyan elfogult vagyok, de mondhatom, hogy nagyon jól sikerült összeállításról van szó. Hivatalosan még ezt sem tudtuk bemutatni, ezt is pótolni fogjuk. A Redemptio című honismereti lapunkat pedig immár 28. évfolyamában adtuk ki, s erre nem igen van példa az országban sem. A múzeum és alapítványa közös sikere ez.

Hogyan, mivel készült a Jász Múzeum az újrannyitásra?

Mi szent Orbán napján, május 25-étől várjuk ismét a látogatókat, s június  3-án nyitottuk meg idei első kiállításunkat. Oszvald Nándor közismert jászberényi ékszerész-ötvös művész kiállítása ez, amely abban különbözik a korábbi kiállításától, hogy most munkásságának egészét mutatjuk be. Nándi nagyon sokoldalú ékszerész és ötvösművész. Foglalkozik ékszerekkel, templomi műtárgyakat is készít, s szeret visszamenni a múltba. Szívesen foglalkozik a szkíták tárgyi világával. A régészeti feltárások során előkerült ékszerek másolatát készíti el. A másik szerelme pedig a régi járművek elkészítése arany és drágakövek felhasználásával. Ez nemzetközi hírnevet is hozott már számára. Kiállításához jól kapcsolható, hogy június 12-én, szombaton érkezik Jászberénybe az az aranyvonat, amelyik 1938-ban a Szent Jobbot hordozta végig az akkori, nagy Magyarország területén. Ezt a vonatot felújították és az első útja Jászberénybe vezet majd. A hét kupéból, amelyek a 20. század 30-as éveit idézik vissza, egyben a koronaőrök hozzák a koronázási jelképek másolatait, a Szent koronát, a jogart,  az országalmát és a koronázási palástot. Akkor várunk ide 300-350 turistát is, akik ismerkednek majd Jászberénnyel is. Egyébként Oszvald Nándor kiállítása július 11-ig lesz látogatható.

Milyen további tervei vannak az intézménynek az év második felében?

Július 21-én nyitjuk majd meg Gorácz József fotókiállítását, aki előszeretettel fotózza a Jász viseleteket. Főleg az újjászületett jász viseleteket. Ez egy kortárs kiállítás lesz. Arról szól, hogy kik, hogyan, miképp hordják ma a jászsági népviseletet. Szerettük volna, ha a Csángó Fesztivál idején is látogatható legyen ez a kiállítás, s reméljük, hogy az is megrendezésre kerül. Ugyanakkor azért is gondoltunk egy kiállítást megrendezni, mert a Jászság Népi Együttes 50 éva alakult, s az ő tiszteletükre is rendezzük ezt a kiállítást. Szeretnénk folytatni a Múzeumi Esték és a Belvárosi Esték sorozatunkat, viszont a Múzeumok Éjszakáját nem tudjuk megrendezni. Sokára derült csak ki, hogy meg lehet rendezni, s a programok megszervezésére így nem állt elég idő a rendelkezésünkre. Pedig ez egy nagyon népszerű rendezvényünk volt. Remélem jövőre ismét találkozhatunk majd a Múzeumok Éjszakáján Jászberényben.

A közeljövőben nagyon nagy feladatunk lesz épületeink állagának a javítása. Most egy országos civil pályázat lehetőséget ad arra, hogy talán lesz lehetőségünk felújításokat elvégezni. Sikeres pályázat esetén a város is segítene, s télre talán tudnánk javítani a jelenlegi helyzeten. Folyamatosak a régészeti feltárásaink is, azaz van dolgunk bőven.

A már említett TOP-os pályázatnak köszönhetően hamarosan, június végére elkészül két foglalkoztató füzetünk. Az egyik a jász hímzésről, a másik a jász viseletről szól. Kimondottan felső tagozatos általános iskolásoknak szól ez a két füzet, amely különböző feladatokat tartalmaz. Szeptember végére ugyancsak TOP-os támogatással jelentetnénk meg a Jászberényi értékek inventáriumát. Ez egy 250 oldalas színes kiadvány lesz, amelyben benn lesz Jászberény Minden épített és természeti értéke, szokásai, szellemi öröksége. Ez nagyon nagy munka, már dolgozik rajta egy csapat. No, és lenne még egy kiadvány a jászkaptányokról egy A/5-ös formátumú, színes könyvecske. A Redemptionak pedig immár a 28. évfolyamát adjuk majd ki.

Szántai Tibor

 

Vélemény, hozzászólás?