Az asztalitenisz legenda „hazalátogatott”

Az egyes jászberényi sportágaknak is megvan a maguk kiemelkedő személyisége, személyiségei. Őket hívjuk legendának. Csak egy példa erre a labdarúgásban Lukácsi Antal. Ha asztaliteniszezőkről van szó, akkor pedig két név azonnal beugrik: Reisz Tibor és Bene László. Előbbi sajnos már nincs közöttünk, utóbbi viszont még mindig az asztalhoz áll. Szombaton az újszásziakat erősítve érkezett városukba (ahol egyébként ma is lakik), s meg is tréfálta a mieinket.

A cím talán egy kicsit félreérthető, hiszen azt sugallja, valahonnan messziről érkezett szombaton Jászberénybe, az NB III-as csapatrangadóra Bene László, aki ma is városunkban lakik. Viszont ezúttal az ellenfelet, az Újszászi Városi Vasutas SE együttesét erősítette. Különleges találkozó volt ez Bene Laci (a sportban csak így ismerik) és egykori jászberényi játszótársai számára is. Mert ugye senki nem gondolhatja komolyan, hogy a régi játszótársak nem voltak ott a szombati megyei rangadón. Kettős érzésük volt, mert szurkoltak a berényi csapat sikeréért, de azért is, hogy Laci jól játsszon. Nos, mindkettő bejött, hiszen a mérkőzést 10-8-ra a NGS-UNION JASE nyerte, míg Bene László mind a négy egyéni mérkőzését megnyerte, s ezzel oroszlánrészt vállalt abban, hogy végül az azonos pontszámmal végezett két csapat közül az újszásziaké lett a bronzérem -, a mieinké pedig az ezüst, a 2020/2021-es szezonban.

Bene Laci a párosban vereséggel kezdett, majd sorra nyerte az egyéni mérkőzéseit. Két meccs között azért arra is maradt ideje és ereje az immár 63 éves asztalitenisz legendának, hogy válaszoljon kérdéseimre.

Laci, mi az ami 63 évesen is az asztal mellett tart?

A szenvedélyem. Ez az 51. versenyszezonom. Tavaly felkerültünk az Újszásszal az NB III-ba, jó a csapat. Örülök, hogy ma a jászberényi pingpong barátaimmal tudok játszani. Talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ma is oda kell figyelniük ellenem, mert hát tudják, hogy a bajnoki ranglistán a szezonbeli 42 mérkőzésemből csak négyet buktam el.

Az 51 éves pályafutásod során sokat megéltél, sok siker részese lehettél. Ha egy két eredményt kellene kiemelned, melyek lennének azok?

Itthon azt, hogy velem együtt Jászberényben megyei első osztályból indulva NB I-es csapatot tudtunk csinálni. A németországi pályafutásomat is nagy sikernek érzem. Ott több éven át játékos-edzőként szerepeltem. Tavaly pedig veterán magyar bajnok lettem, amikor Kovács Janit sikerült megvernem a döntőben. Ő egyébként veterán Európa-bajnok is volt.

Meddig még?

Amíg ki nem esik az ütő a kezemből.

Miért ajánlanád az asztaliteniszt, a sportot a fiataloknak?

Sok mindenre megtanít a sport. Például egy közösségben élni és küzdeni kell önmagunkért és egymásért is. Ezért is szerettem mindig jobban a csapatversenyeket. A sport alázatra is tanít, meg arra is hogy tiszteld az ellenfeledet. Ugyanakkor célokat lehet, kell kitűzni, amikért harcolni is kell.

Vélemény, hozzászólás?