Középkori kocsma karnevál

A TradicióFúzió Folk XXI. nagykoncertjeinek sorában, május 8-án, szombaton este, a „középkori világzene” műfájának egyetlen hazai képviselője, a Bordó Sárkány Régizene Rend dinamikus csapata idézte meg, a végvári vásári mulatságok hangulatát, népi táncosaink székházában.

 Szerettünk volna élőben is ott lenni a Víz utcában, a Bordó Sárkány középkori kocsma karneválján, de még mindig nem lehetett. Maradt az online-banzáj, de így is egy remek koncert közönsége lehettünk. Erősen középkori gyökerű kortárs zene szólt, sodró lendülettel, a lábakban táncvágyat gyújtó lelkesedéssel. Dalaik letűnt korok hangulatát idézte vissza, melyek dallamvilágát átszűrték saját egyéniségükön, zenei ízlésükön, vegyítve azt alkotói képzeletükkel. Saját szerzeményeik mellett magyar táncokat és dalokat adtak elő, illetve más népek egykori zenei világából merítettek, mindezeket kizárólag akusztikusan megszólaltatva. A korhű hangszerek sokaságát bűvölték, melyek egy letűnt, ámde annál dicsőbb korszak világába vezetek pezsgő ritmusban. A „Sárkányok” magával ragadó temperamentumos kobzos-énekese Szlama László szinte odakötötte a publikumot a készülékek elé. A zenekar rock bandákra jellemző színpadképeket villantott, miközben Dickmann Roland dudán, Kiss Ernő mandocsellón, Fábi János hegedűn, Szőke Miklós Márk ütőhangszereken játszott.  Az említett hangszereken kívül az est folyamán sok egyéb instrumentum is előkerült még. Vendég muzsikusként Csasznyi Imre szerepelt néhány nótánál.

A TradicióFúzió koncertek szervezője, Kocsán László kérésére, egy jászsági népdalt választott és dolgozott fel, erre az alkalomra a Bordó Sárkány csapata. Bartók Béla, 1907 nyarán, Jászberényben rögzített fonográf felvételei közül, Az egri vármegye című szólalt meg, egyedi és sajátos középkori zenei stílusban, ami fergeteges sikert aratott.

Az egész előadás szédítő iramban szárnyalt, tánc nélkül épkézláb ember nem bírhatta ki és jótékony hatása az online közönség felüdülését hozta magával. A Bordó Sárkány Régizene Rend bulija nagyszerűen sikerült, ha kihagytad visszanézheted a Kult Udvar közösségi oldalán és részese leszel az élménynek.

 

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?