Legyen élmény az önkéntesség!

A Helyet! Alapítvány 1000 óra önkéntesség projektje keretében egyeztető fórumra invitálta Utasi Hajnalka közösségi civil szervező az önkéntes munkában érintett szervezetek képviselőit május 10-én, hétfő délelőtt az Eszterházy Egyetem berényi kollégiumába.

A 2021. esztendő az Önkéntesség Magyarországi Éve. Idén azokra a fontos feladatokat ellátó önkéntesekre, civil szervezetekre irányul a figyelem, akik ellenszolgáltatás nélkül végzik tevékenységüket az élet számos területén – mondta bevezetőjében Utasi Hajnalka. Kiemelte, a falvakra, kis településekre jellemző spontanitásból fakadó segítségnyújtást meg kellene honosítani a városi közösségekben is. A továbbiakban megosztotta a rendezvény résztvevőivel az önkéntesség terén megélt saját élettapasztalatait. Elmondta, hogy gyermekként az egyház szolgálatában segédkezett, később adománygyűjtésben, kulturális programok résztvevőjeként vett részt a rászorulók támogatásában. Az önkéntes munkához kapcsolódnak az esélyegyenlőség, majd az autizmus témájában megírt mesekönyvei. Idén a Helyet! Alapítványon keresztül bekapcsolódott a Magyarországi Önkéntes Stratégia kidolgozásába, ahol az alapítvány véleményét képviselve több alkalommal tett javaslatot, kiegészítést a munkaanyagba erősítve az EMMI és a civil szervezetek kapcsolatát.

Egy felmérés szerint a felnőtt magyar lakosság mintegy harminc százaléka végez önkéntes tevékenységet. Hajnalka célja, hogy az önkéntesség váljon a napi rutin részévé, működjön úgy mint egy szabadidős tevékenység. A pályázat igyekszik a fiatal volontőrök számára olyan spontánnak tűnő, ugyanakkor folyamatos rendezvényeket szervezni, ahol úgy érezhetik „önkénteskedni menő”. Fontos, hogy a generációk önkéntesei kommunikáljanak, dolgozzanak együtt. A tapasztalatokból minden résztvevő fejlődjön, építkezzen, jó példát mutasson a közösség számára.

A mögöttünk lévő hónapok átrajzolták az önkéntes tevékenységek körét is, egyes lehetőségek bezáródtak, ugyanakkor másokra éppen ebben az időszakban volt legnagyobb szükség. A gyógyszerkiváltás, bevásárlás, de akár egy-egy telefonhívás is sokat jelentett a bezártság heteiben. Az online térbe áthelyezett programok színt vittek a járvány gondjaival terhelt világunkba.

A korlátozások feloldásával újabb utak nyílhatnak meg az önkéntesség terén. Ebben kérte a partnerek ötleteit, tereit, felajánlásait a háromnapos rendezvény nyitó előadásán a program házigazdája.

A játszótér-takarítás, az állatkerti segítő munka, a levendulakert kialakítása, a műanyagpalack-gyűjtés, a környezetvédelmi munka elsősorban a J.V.V. Nonprofit Zrt. képviselőit, mint a helyszínekért felelősöket szólította meg. A Hamza Múzeumban nyári díszek készítésére, tábori segítségnyújtásra lehetne önkénteseket felkérni. A Jövőkép Alkotók Egyesülete kültéri alkotó tevékenységébe vonná be a volontőröket. Az éttermekben kialakított kupakgyűjtő szigetek az étterem tulajdonosokat szólítja meg, amely munka koordinálásában részt vehetnének például az önkéntesség terén nagy tapasztalattal rendelkező Csányi Alapítvány tanulói. Az egyes ünnepkörökhöz tartozó kézműves tevékenységekbe, előadásokba, műhelymunkákba, céglátogatásokba az Eperfa utcai lakhatási program résztvevői, valamint az Albatrosz Nappali Intézmény ellátottai szerepelhetnének önkéntesek közreműködésével. A Csángó Fesztivál már régóta ismert terep az önkéntesek számára, ezért számít az alapítvány a szervezők tapasztalatára. Innovatív ötletként merült fel a szinte használaton kívüli városi telefonfülkék mini könyvtárrá alakítása. Ide is elkélne némi önkéntes munka.

A megbeszélés további részében az önkéntesek jutalmazásáról, a feladatok elosztásáról, további lehetőségekről egyeztettek a résztvevők.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?