A jászkun redemptióról (önmegváltásról)

1745. május 6-án írták alá a “redemptiot” amellyel jász õseink megváltották õsi kiváltságaikat, szabadságukat.

A kiváltságos jászok és kunok

A XIII. és XIV. században Magyarországra érkező kunok és jászok betelepülésüktől fogva jelentős kiváltságokat kaptak az uralkodóktól. Nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal, a jászkunok földjén nem alakult ki a jobbágy-földesúr viszony, területe még a török hódoltság idején is koronabirtoknak minősült. Tulajdonosa az uralkodó volt, aki ezt a jogát a mindenkori nádor útján gyakorolta. A lakosok nem csupán a földesúri adóktól mentesültek, de a nemesekhez hasonlóan a vám- és harmincad mentesség és egyéb előjogok is megillették okét. A kivételezett közjogi helyzet ugyanakkor jelentős kötelezettségekkel párosult. Ezek közül a legfontosabb a katonai szolgálat volt: a jászkunok háború idején kötelesek voltak a királyi korona alatti hadba vonulásra, s ok biztosították a nádor fizetését is, aki a főbírojuk volt. Mindezeket a terheket azonban szívesen vállalták, büszkék voltak szabad állapotukra, az országban egyedül álló, kivételezett jogi helyzetükre.

1702: A végzetes döntés

A török hódoltság után a bécsi udvar komoly anyagi gondokkal küzdött, a hosszú háborúskodás kimerítette a kincstárat. Pénzre volt szükség, ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy az egész Jászkunságot (Jászság, Nagykunság, Kiskunság) áruba bocsájtja. Az eladást megelőzően 1699-ben átfogó összeírás készült a Jászkunságról, hogy felmérjék a terület értékét, gazdasági erejét és adózási képességét. 1702-ben megszületett a jászkunok számára tragikus döntés: az uralkodó 500 ezer rajnai forintért eladta a Jászkunság egész területét és lakóit a Német Lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények értelmében is jogtalan volt, hiszen a kiváltságos terület – koronabirtok lévén – elidegeníthetetlen. Az eladással a jászok és kunok kiváltságai megszűntek, egyik napról a másikra jobbágysorba kerültek. Természetesen sohasem törődtek bele az ősi jogon szerzett kiváltságaik elvesztésébe. Már a következő évben lelkesen csatlakoztak a Rákóczi szabadságharchoz, s a fejedelem meg is ígérte kiváltságaik visszaállítását, ami azonban a szabadságharc bukása miatt nem válhatott valóra. Mivel a Német Lovagrend nem tudta érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben eladta jogát a Pesti Invalidus Háznak, ez azonban nem változtatott a jászkunok helyzetén.

“Életünket és vérünket” – és aranyforintjainkat…

A Jászkunságban hamarosan mozgalom indult a jogok visszaszerzésére, amit Pálffy János nádor is támogatott. A három kerületből követek indultak Budára és Bécsbe, kérelmükkel a királyig is eljutottak. Útjaikra ajándékokkal megrakodva indultak őseink, vitték az akkor igazi csemegének számító teknősbékát, de vittek darutollat, kócsagtollat és aranypénzt is bőven, hogy kérésüknek nyomatékot adjanak. Végül Mária Terézia királynő 1745. május 6-án kegyelmesen megengedte: ha a jászok és kunok visszafizetik az eladási ár összegét a kincstárnak, visszanyerhetik régi szabadságukat (redemptio, ejtsd redempció). Hatalmas összegnek számított ez akkoriban, a lakosok csak több évig tartó gyűjtéssel és kölcsönökkel tudták összeadni, ami kamataival együtt ekkor már 575 900 aranyforintot tett ki. Ezen túl vállalták 1000 lovas katona felszerelését, valamint a nádor évi tiszteletdíjának megfizetését. Bár a megváltás óriási terhet jelentett, a cserébe kapott jogok is nagy jelentőségűek voltak. A diploma visszaállította a jászok és kunok örökös kiváltságait, melyek közül a legfontosabb a földesúri szolgáltatásoktól való mentesség, a szabad tisztviselő- és lelkészválasztás, valamint a pallosjog (a bíráskodás joga) volt. A királynő új pecsét használatát is engedélyezte a Jászkun Hármaskerület számára, melynek székhelye Jászberény lett.

A redemptiót követően a korábban jogilag egységes közösség a megváltott föld arányában tagolódott: akik részt vettek a megváltásban, annak megfelelő földterületet kaptak, ok lettek a redemptusok. A társadalom legfelsőbb szintjét foglalták el, rangjuk és jogállásuk a nemesekéhez hasonló volt. Azokat, akik nem tudtak részt venni a megváltásban, irredemptusoknak nevezték. Rajtuk kívül élt egy szegény, nincstelen réteg is a Jászkunságban, ok voltak a zsellérek. A megváltott földet toké földnek nevezték, ezen kívül azonban a teljes földterületnek csaknem a fele közös használatban volt, ebből alakultak később a redemptus közbirtokosságok. A jászkunok bírája továbbra is a nádor maradt, aki jogait az általa kinevezett főkapitány útján gyakorolta. A három kerület élén a kapitányok álltak, akik választással kerültek tisztségükbe, munkájukat az ugyancsak választott alkapitány segítségével végezték.

A jászkun redemptio emlékezete

Az önerőből történő megváltás jogos büszkeséggel töltötte el az abban résztvevőket, melynek emlékét generációkon át megőriztek. Ez jelentette az alapját a sokszor emlegetett jászkun öntudatnak, ami máig is jellemzi a jászok és kunok leszármazottait. A legtöbb jászsági településen minden évben megünneplik a jeles napot. Jászberényben díszes ünnepség keretében, a jász kapitány szobránál tisztelegnek az ősök emléke és példamutató áldozatvállalása elött.

 

(Forrás: Papp Izabella levéltáros, a Jászok Egyesülete tagja)

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?