Kertészkedő emberpalánták

Jászberény Város Óvodai Intézményének tagóvodái minden évben megemlékeznek a Föld napjáról. Idén a kialakult helyzet miatt nem volt módunk közösen erdőt, mezőt járni, ezért hangsúlyossá vált az óvodaudvarok, és a veteményeskertek gondozása. 

A Központi Óvodában hagyomány az „egy gyerek, egy virág” program. Így az április 19-ei nyitáskor minden gyermek egy – egy tő muskátlival és széles mosollyal érkezett óvodánkba. Idén nemcsak a Föld napját, a találkozás napját is ezzel ünnepeltük. Az otthonról hozott növényeket mindig közösen ültetjük el a gyerekekkel és ezzel tesszük virágossá udvarunkat, teraszainkat.

Csoportjaink rendszeresen látogatták a vírushelyzet előtti időszakban a Kossuth úton található Agrodiszkont boltot, hogy a kertészkedésükhöz szükséges magokat, eszközöket beszerezzék.

Sajnos ebben a nehéz helyzetben korlátozódott a személyes látogatás lehetősége, azonban a jó kapcsolatnak köszönhetően, a Sprinter Agroport Kft. tulajdonosa Szabó Lehel Szilveszter és a boltvezető Horváth Dávid, nem felejtették el óvodásainkat és meglepetés ajándékokkal kedveskedtek. Rengeteg virágfölddel, fűmaggal, locsolókannával, balkonládával és különböző kerti szerszámmal látták el az óvodát környezetünk szépítése érdekében, amit ezúton is köszönünk

A továbbiakban feladatunk lesz a gyermekek által művelt kiskertek gondozása, mely során ismét elővehetjük azokat a magokat, szerszámokat, amit a Föld napja alkalmából ajándékba kaptunk.

Az óvodai nevelés alapvető elve a természet közeliség, az élmény és a közvetlen tapasztalatszerzés. Mi sem szolgálja ezt jobban, mint amikor gyermekeink figyelemmel kísérik a saját kezük által gondozott növények, zöldségek fejlődését és virulását.

 

A Városi Óvodai intézmény nevelői

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?