Harmadik idegenbeli siker

A férfi Tippmix kosárlabda NB I 9-14. helyért folyó rájátszásban az 5. Forduló métkőzéseit játszották szombaton a csapatok. Az utolsó, kiesést jelentő helyről már nem tud elmozdulni a JKSE csapata, ám az együttes Oroszlányban megmutatta, hogy sokkal többre képes, mint amit a tabella mutat.

A feldobás után az oroszlányiak szerezték meg a labdát, ám az első kosárra majd két percig kellett várni. Abell kétpontosára Primorac válaszolt, majd Abell szerzett labdát és szerzett 2 pontot. Washington másolta társa alakítását és 3 perc elteltével 6-2-re vezetett az OSE-Lions. Washington kétpontosára Primorac 2+1-e volt a válasz (8-5). Coleman hibázott középtávolról, majd Remy talált be távolról. Primorac tartotta életben a mieinket, de Abell újabb triplája után már 14-7 volt az állás a 6. percben. Illés hagyott ki két büntetőt, majd közelről már betalált. Colmennek semmi sem ment be, s másfél perccel a negyed vége előtt 18-7 volt az eredmény. A negyedet Illés egy triplával, majd kettőből egy büntetővel zárta (22-7). A mieink közül egyedül Primorac szerzett pontot a találkozó nyitó negyedében.

A második negyed Anda-showal kezdődött. Zsákolt, majd közelről is betalált a hazaiak centere. Közben Coleman is megszerezte első pontjait, ám a különbség 20 pontra nőtt (30-10). Coleman, majd Brabaklics pontjaival csökkentettük 14-re a különbséget (32-18), de az eladott labdánkat azonnal büntették a hazaiak (34-18). Czirbus triplájára Illés válaszolt, aki Abellel már ekkor 10-10 pontnál járt. A 17. percben 39-25-nél Sebastjan Krasovec kért időt. Coleman 2+1-e után 11-re csökkent a különbség a csapatok között (39-28), ám Kucsora triplájával visszaállt a 14 pontos hazai fór. A félidő utolsó percében még Patai Benjámin kért időt, s két berényi dupla zárta a negyedet (44-34).

Átaludta az első 10 percet Patai Benjámin csapata, majd a második negyedben megérkezett a mérkőzésbe a JKSE, s a 20 pontos hazai előnyt a félidő végére megfelezte az együttes. Ezzel pedig életben tartotta esélyét, hogy a második félidőben akár fordíthasson is.

Óriási rohanással kezdődött a harmadik negyed. Egy perc alatt három hazai és egy berényi kosár született (50-36). Két elhibázott hazai támadást, egy duplával és egy triplával büntették a mieink, s már tízen belül voltunk (52-43). A 24. percben pedig Brbaklics kosara után 52-45 volt az eredmény. A negyed közepén Washington triplájának örülhettek a hazaiak, de jött azonnal Coleman válasza (57-50). Primorac triplája után pedig már csak 6 ponttal vezettek a hazaiak a 27. percben (59-53). Egy újabb kétpontos berényi kosár után pedig jött is a hazai időkérés (59-55). Másfél perccel a negyed vége előtt Primorac két triplája után 65-63 ált az eredményjelzőn. Jött egy jászberényi időkérés, ami után az egyenlítésért támadhatott a JKSE. Colemant faultolták, aki csak az egyik büntetőjét dobta be (65-64). A másik oldalon viszont Anderson közelije volt, s így 30 percnyi játék után 3 ponttal vezettek az oroszlánok (67-64).

Washington labdalopásával kezdődött a záró 10, perc, melyre Brbaklics válaszolt. Két és fél perc elteltével 71-70 állt az eredményjelzőn, teljesen kiegyenlített volt a játék. Egy sportszerűtlen hiba után Garrett két büntetőjével vettük át a vezetést (71-72). Czirbus dobhatott két büntetőt, s 71-74 alakult az eredmény. Amikor pedig Coleman kosara után öt ponttal (71-76) már a JKSE állt jobban, a hazaiak időt kértek. Kucsora hármasával zárkóztak a hazaiak, akik támadhattak a fordításért is, de távolról hibáztak. Garrett ziccerét kidobta az oroszlányi gyűrű, míg Kucsora triplája beesett (77-76). Primorac  is betalált távolról, s miután ismételt, már 77-82 volt az eredmény, amikor 2 perc 11 másodperc volt még a mérkőzésből. Anderson csak egy büntetőt értékesített, míg Primorac nem tudott távolról hibázni (78-85). Illés triplája után Garrett dobhatott két büntetőt és nem is hibázott (81-87). Ekkor még 1 perc 27 másodperc volt hátra. Czirbus egy büntetőt értékesített (81-88), majd jött egy hazai kétpontos (83-88), és egy fault is. Coleman is egyet dobott be (8983), majd Washington szerzett 2 pontot. Negyven másodper volt hátra, amikor Brbaklics állt a büntetővonalon és nem hibázott (85-91). Huszonöt másdoperccel a vége előtt Abell kipontozódott, majd Illés is követte, közben 89-95-re alakult az eredmény. Czirbus egy büntetőjére jött még Kucsora triplája és 3,6 másodperccel a vége előtt 92-96 volt az eredmény. Patai Benjámin kért időt. Az eredmény pedig már nem változott.

OSE Lions – Jászberényi KSE 92-96 (22-7, 22-27, 23-30, 25-32)

OSE Lions: Washington 23/3, Abell 16/6, Anderson 11, Morgan 2, Garamvölgyi 4. Csere: Illés M. 18/9, Kucsora 12/12, Anda 6.

Edző: Sebastjan Krasovec

Jászerényi KSE: Garrett 13/3, Coleman 23/3, Brbaklics 14, Czirbus 13/3, Primorac 31/18. Csere: Füzi 2, Filipovic

Edző: Patai Benjámin

Nagyot küzdött és végül -20-ról nyerte meg a mérkőzést csapatunk, amiért jár a dicséret. A küzdőszellem és az akarat három negyed jó játékkal párosulva hozta meg szezonbeli harmadik sikerünket. Az első 13 percet átaludtuk, de azt követően egy új mérkőzés kezdődött. Az első félidő végére 10 pontot ledolgoztunk a hátrányunkból, s csapatunk lendületét a nagyszünet sem törte meg. Láthatóan fizikálisan a mieink sokkal jobban bírták a hajrát és Primorac szenzációs tripláinak köszönhetően már nem adtunk esélyt a házigazdáknak.

A forduló további eredményei:

Kaposvári KK – PVSK-VEOLIA 91-68

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Zalakerámia ZTE KK 83-63

Az 9-14. helyért folyó alsóházi rájátszás állása az 5. forduló után:

 

  1. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 16 gy 17 v

 

  1. Kaposvári KK 13 gy 19 v

 

  1. PVSK-VEOLIA 12 gy 18 v

 

  1. OSE Lions 12 gy 19 v

 

  1. Zalakerámia ZTE KK 10 gy 21 v

 

  1. Jászberényi KSE 3 gy 28 v

 

A 9-14. helyért folyó rájátszás 6. fordulójának menetrendje:

április 28. – szerda

17.00 óra: Duna Aszfalt-DTKH  Kecskemét – OSE-Lions

18.00 óra: Zalakerámia ZTE KK – PVSK-VEOLIA

18.00 óra: Jászberényi KSE – Kaposvári KK

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?