Vasárnap kezdődik a párharc a bronzéremért

Az OB III-ban vasárnap, az OB IV/A csoportjában szombaton kezdődik a párharc a kisdöntőben a bronzéremért. A harmadosztályban a Lehel HC, a negyedosztályban a Warriors Jászberény lép majd jégre. Beharangozó a Lehel HC – Hargitai Farkasok mérkőzés előtt.

Az OB III-as bajnokságban a Lehel HC ellenfele, ahogy tavaly is, a Hargitai Farkasok lesznek. A lehetőség pedig a visszavágásra így adott a mieinknek, hiszen tavaly nagy csatában az ellenfél örülhetett a bronzcsata végén. A két csapat eső mérkőzése vasárnap 19 órakor kezdődik, továbbra is a szurkolók kizárásával, azaz zárt kapuk mögött. A jégkorongozás szerelmesei a Lehel HC tv facebook oldalán követhetik majd figyelemmel a találkozót.

A csapat háza tájáról jó híreket kaptunk a találkozóval kapcsolatban. A mieink bizakodva várják a két győzelemig tartó párharc első felvonását, mivel az alapszakaszban remek játékkal 5-3-ra győzték le a Hargitai Farkasokat. A jó játékra ezúttal is szükség lesz, hiszen a palyoff mérkőzéseken lényegesen nagyobb a tét, mint egy-egy alapszakaszbeli bajnokin. Az örök ifjú Bató András (Acél) nagy küzdelmet, kevés gólt és kiállítást vár.  Az a csapat fog nyerni, amelyik fegyelmezettebb és fókuszáltabb lesz végig a mérkőzés során – mondta a sok nagy csatát megélt hátvéd.

Ugyancsak jó jel a találkozó előtt, hogy a mieink kapujában az a Pesti Joci áll majd, aki korábban több évet a fehérvári jégkorong akadémián pallérozódott. Persze fontos feladata lesz előtte a hátvédeknek is, akiknek kellő hatékonysággal kell majd a kapusról lecsorgó korongokat „eltakarítani”.

Döntő lehet a mérkőzés kimenetel szempontjából az emberelőnyök kihasználása, illetve az emberhátrányok kivédekezése. A hírek szerint az emberelőnyök kihasználására speciális egységgel készülnek a mieink, akiket természetesen fűt a visszavágás vágya, a tavaly elveszített bronzcsata okán.

Hajrá Lehel HC!

 

Szántai Tibor

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?