Körmenden nyertünk először a bajnoki szezonban!

A válogatott sikeres Eb-selejtezői miatt háromhetes szünet volt a TIPPMIX Férfi Kosárlabda NB I A-csoportjában, ahol vasárnap folytatódott a pontvadászat. A Jászberényi KSE a körmendiek vendége volt és a forduló meglepetését okozva a mieink megszerezték a 2020/2021-es bajnoki szezonban az első győzelmüket.

Szó se róla, Körmendre az elmúlt években sem nyerni jártak kosarasaink, de beigazolódott a mondás, hogy egyszer minden sorozat megszakad. Végre teljes kerettel készülhettek az alapszakasz hajrájára a bajnoki szünetben Brbaklicsék, s úgy tűnik, hogy a sok gyakorlás meghozta az eredményét.

Körmenden az első félidőben rendre a mieink vezettek és előnyük az első kétszer 10 perc után hat pont volt (34-40). Különösen Coleman volt elemében, akivel nem bírtak a házigazdák. A nagyszünetet követően azután úgy tűnt, hogy fordul a kocka, hiszen a hazaiak átvették a játék irányítását és 10 ponttal meg is nyerték ezt a játékrészt (23-13), s a záró tíz perc előtt már náluk volt az előny (57-53). Eldőlni látszott a találkozó, amikor 3 perccel a vége előtt 66-60 ra vezettek a hazaiak. Jött azonban Garrett vezetésével egy 9-0-s jászberényi sorozat, s máris fordult a kocka (66-69). Innen pedig már nem volt visszaút a házigazdáknak, akik csalódottan vehették tudomásul, hogy a Jászberényi KSE éppen ellenük szerezte meg szezonbeli első sikerét, amelyre 22 fordulót kellett várni (68-72).

Egis Körmend – Jászberényi KSE 68-72 (18-21, 16-19, 23-13, 11-19)

Egis Körmend: Thames 15/3, Mócsán 13/6, Ferencz -, Durázi 7/3, Taylor 19. Csere: Ireland 8, Simons 4, Németh Á. 2, Tóth N. -, Takács K. -.

Jászberényi KSE: Kinney -, Füzi 2, Coleman 18/6, Williams 12, Primorac 5. Csere: Garrett J. 23/9, Brbaklic 4, Katona B. 4, Czirbus 4, Filipovic -.

A forduló további eredményei:

Alba Fehérvár – DEAC 95 – 102

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – OSE Lions 91 – 71

PVSK-VEOLIA – Atomerőmű SE    85 – 78

Kaposvári KK – Szolnoki Olajbányász 61 – 82

Zalakerámia ZTE KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 87 – 95

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Sopron KC 74 – 92

A bajnoki tabellát a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezeti, a Szolnoki Olajbányász és a DEAC előtt. A Jászberényi KSE továbbra is a 14., de már nem győzelem nélkül.

Sok ideje a pihenésre nem marad kosarasainknak, hiszen ezen a héten két bajnoki mérkőzésen is pályára lépnek. Kedden a zalaegerszegieket, szombaton az oroszlányiakat fogadja a JKSE.

 

Szántai Tibor

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?