Döntetlennel kezdték a tavaszt

Vasárnap a 22. forduló mérkőzéseivel megkezdődött az NB III-as labdarúgóbajnokság tavaszi szezonja. A Jászberényi FC az NB I-es Kisvárda második csapatát fogadta és 2-2-es döntetlent ért el.

Nem volt könnyű helyzetben a tavaszi szezon rajtja előtt Németh Gyula, a Jászberényi FC vezetőedzője. A Keleti-csoport második helyén álló együttesének ugyanis utolsó két felkészülési mérkőzése betegség és sérülések miatt elmaradt. Pedig nagy szükség lett volna ezekre a találkozókra is, hiszen a téli szünetben nyolc játékos távozott, hét pedig érkezett a gárdához, azaz alaposan átalakult, tovább fiatalodott a keret.

A gondok, problémák ellenére jól kezdte a találkozót a JFC, hiszen a 10. percben Pálinkás találatával megszerezte a vezetést az együttes. Sokáig nem örülhettünk azonban a vezetésnek, mert hat perccel később Artem Atamas révén egyenlítettek a vendégek. Sőt, a 31- percben a vendégek játékosa ismét a kapunkba talált, s már a Kisvárda II vezetett 2-1-re. A félidő hátralévő részében már nem változott az eredmény. A második játékrészben nagy erőket mozgósítottak Németh Gyula fiai az egyenlítés, illetve a győztes gól megszerzése érdekben. A 71. percben Pálinkás is duplázott, s 2-2-re alakította a találkozó állását. A mérkőzés utolsó 20 percében akár a győzelmet is megszerezhették volna Aranyosék, ám nem sikerült az adandó alkalmakat kihasználni. Így maradt a 2-2- es eredmény.

Jászberényi FC – Kisvárda II 2-2 (1-2)

Gólszerzők: Pálinkás (2) illetve Artem Atanas (2)

A forduló meglepetését a füzesgyarmatiak okozták, akik 1-0-ra legyőzték hazai pályán a listavezető Tiszakécske együttesét. A forduló rangadóján a BVSC-Zugló 2-1-re győzött az Eger SE ellen és meg is előzte ellenfelét, fellépett a tabella harmadik fokára.

Az NB III Keleti-csoportját 22 forduló után 55 ponttal a Tiszakécske vezeti. Második 52 ponttal a Jászberényi FC, harmadik 43 ponttal a BVSC-Zugló.

A 23. fordulóban, március 7-én a Ceglédi VSE vendége lesz a Jászberényi FC.

 

Szántai Tibor

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?