Farsang, böjt, nagypéntek – szokások a Jászságban

A farsang előzi meg a böjt időszakát, a vidámság vízkereszt napján veszi kezdetét és húshagyó kedden ér véget. Másnap, hamvazószerdán kezdődik a nagyböjt, ami húsvétig tart. Milyen szokások éltek egykoron, az esztendő ezen az időszakában a Jászságban? Erről szólnak Bathó Edit néprajzkutató ismeretterjesztő sorai.

Január 6-a, Vízkereszt napja azért is volt várva várt nap, mert ekkor kezdődik a farsang. A néphit szerint Konc király és Cibere vajda Vízkeresztkor és húshagyókor párviadalt vív egymással. Vízkeresztkor Konc király kerül ki győztesen, s megkezdődik a farsang, húshagyókedden pedig Cibere vajda győz, s ekkor a böjt veszi át a hatalmat.

Jóllehet a farsang több hetes vidám időszakot jelöl, de a valódi farsang, amikor a legtöbbet szórakoztak és mulattak az emberek az a farsang farkának nevezett három nap: vasárnap, hétfő, kedd.

Jászdózsán ún. kardos báld nyitotta meg a bálidényt. Három legény, kezükben kardra tűzött almával, a fiatalok kíséretében a paphoz és a községházához mentek, engedélyt kérni a bál megkezdésére. A pap és a jegyző koccintott velük, s ezzel kezdetét vette a farsangi mulatozás.

A legtöbb bált mindig farsang idején rendezték. A nagyszabású, ünnepélyes polgári bálok mellett a Jászság tanyavilágában ún. házibálokat tartottak, amit a legtöbb helyen pendzsomnak, Jászapátin, Jásztelken tamburának, Jászladányban pocetának, illetve búgónak, Jászárokszálláson pedig pampuska bálnak neveztek.

Sajátos leánycsúfoló szokás volt a Jászságban a bakfazékdobás (Jászberény, Jászapáti, Jászdózsa), cibereszűrés (Alattyán, Jánoshida, Jászjákóhalma), cefrevágás (Jászkisér).

A legények húshagyó kedden este szeméttel, trágyával megtöltött rossz cserépfazekat dobtak a lányos házak udvarára. Ez volt az ún. bakfazék, amit rendszerint azok a lányok kaptak, akik azon a farsangon nem mentek férjhez. A bakfazekat a következő rigmus kíséretében dobták be az udvarra vagy a tornác alá:

„Férjhez nem  mentél,

hozzám nem jöttél,

itt a bakfazék

szűrjél benne ciberét!”

A cibere leves jellegzetes böjti eledel volt, amelyet savanyított korpából készítettek.

Az 1920-as években az udvarlószokás oly módon változott, hogy egyes legények a bakfazekat már nem szeméttel, hanem cukorral, gyümölccsel vagy ajándékkal rakták tele.

A Jászságban a farsang három napjának mindegyikén másfajta tésztát készítettek az asszonyok. Farsang vasárnapján kőtt pitét, farsanghétfőn rétest, húshagyókedden pedig pampuskát sütöttek. A megmaradt pampuskát szokás volt felfűzni, és a böjt végéig a padláson vagy a kéményben tárolni. Jászdózsán a legények szalmahordó kassal jártak pampuskát gyűjteni.

Kedden éjszaka még lehetett táncolni, de csak 11 óráig. Jásztelken ekkor megszólalt a harang és 40 napra elnémult a muzsika. Kezdetét vette az ún. nagyböjt, amely idején mindenféle tánc és mulatság tilos volt.

A negyven napos böjti időszak végén kezdődik a húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, ekkor emlékezünk Krisztus feltámadására. A húsvéti ünnepkör virágvasárnaptól (húsvétot megelőző vasárnaptól) húsvét vasárnapját követő fehérvasárnapig tart. Az ünnepkörhöz fűződő szokások nagy része egyházi eredetű (tűzszentelés, vízszentelés, ételszentelés, határkerülés, Pilátus-verés stb.) és többnyire régi pogány képzetekhez kapcsolódik. A nem egyházi jellegű húsvéti szokások (öntözés, tojásfestés stb.) a természet megújhodásával állnak kapcsolatban és a jelképes megtermékenyítést, valamint a rituális megtisztulást célozzák.

A Jászság Istenfélő és hagyománytisztelő, katolikus népe mindig illő tisztelettel és áhítattal ülte meg az esztendő ünnepeit. A húsvéti ünnepkör gazdag hagyomány-világából a Jászságban különösen nagypéntekhez fűződik számos szokás és hiedelem.

A Jászságban a pénteki napot általában szerencsétlennek tartották, de a nagypénteket meg különösen annak, hiszen Jézus kínszenvedésének és kereszt-halálának napja volt. Ezen a napon szigorúan tilos volt mindenféle házkörüli tevékenység. Igyekeztek is minden munkát nagypéntekig elvégezni, mert ekkor nem lehetett kenyeret sütni, mert a kenyér kővé válik (Jászdózsa), nem lehetett mosni, mert a villám belecsap a ruha viselőjébe (Jászberény), nem volt szabad tyúkot ültetni, mert nem lesz szerencse hozzá (Jászdózsa). Ezen a napon még az istállót sem ganajozták ki, s nem dolgozhattak a földeken sem. A gazdaasszonyok is már az előző nap elkészítették az ételt, hogy ezen a napon ne kelljen főzniük. A legtöbbjük délelőtt és délután is elment a templomba a szent sírt meglátogatni, az idősebbek pedig szinte egész nap a templomban voltak.

Nagypéntek voltaképpen már a 40 napos böjt végét jelezte, de ugyanakkor ez a nap még a szigorú böjt napja volt, amelyet a jász ember mindenkor komolyan vett, és maradéktalanul betartott. A vallásosabbak közül sokan már nagycsütörtökön 9 órától kezdve a szombat esti feltámadásig böjtöltek, és se nem ettek, se nem ittak. A legtöbben azonban csak péntek délig tartózkodtak az evéstől, ivástól. Jászberényben úgy tartották, „ezen a napon csak ёccé szabad jólaknyi”. Akik déltől ettek is, csak sovány, ún. böjtös ételeket fogyaszthattak: savanyított korpából főzött cibere leves, aszatszilva leves (kiszi), olajos vagy tejjel főzött bablevest, mézes-mákos csíkot, foghagymát, vacsorára pedig az ebéd maradékát, vagy pedig erős túrót, vöröshagymát és főtt krumplit ettek. Csemegeként egész nap fogyaszthattak almát, diót, sült tököt, pattogatott kukoricát. A legtöbb jászsági faluban nagypéntekre csíramálét sütöttek. A gazdaasszonyok nagypéntek előtt nyolc nappal kezdték csíráztatni a búzát, s a friss hajtásokat ledarálva, mézédes süteményt készítettek belőle. A böjti ételek sorában ott találjuk még a krumpli gancát, a kukorica görhét és a macokot.

A nagyböjtben, de különösen nagypénteken még a legiszákosabb embernek sem volt szabad inni. A tilalmat általában be is tartották, de ha valaki mégis berúgott, az igencsak főben járó bűnnek számított. Krisztus feltámadásának örömére azonban a legtöbb helyen mégis előkerültek a pálinkával és borral teli butellák, kancsók.

Nagypénteken a hajnali mosakodással, illetve meztelen fürdéssel egész évre biztosíthatták az egészségüket.  Jászdózsán napfelkelte előtt a Tarnára mentek fürödni, majd a lovakat is kihajtották és megúsztatták a folyóban. Később már vödörrel hordták fel a vizet mosakodni, s az állatokat itatni. Jászberényben úgy tartották, hogy aki „nagypinteken rёggē a folyóba memmosgyik, aʼ nem lesz rihes”. A család egészségét úgy is elő lehetett segíteni, hogy nagypénteken néhány almát dobtak a kútba, amit húsvét első napján szedtek ki. S amilyen egészséges maradt az alma, olyan egészséges lett a család is abban az esztendőben. (Az almával való egészség-varázslást nemcsak ekkor, hanem Luca-napján is végzik a Jászságban.)

Az időjárásra vonatkozóan is tartja magát néhány hiedelem: „Nagypinteki eső ahány szem, annyi méreg.” (Jászberény) „Ha nagypénteken borul, jó évre számíthatsz. De ha szépen süt a nap, a tarlón nem izzadsz.” (Jászszentandrás)

A nagypénteki szokások közül az egyik legarchaikusabb, a Pilátus-verés, amelyet az emlékezet a Jászságban hol nagycsütörtökre, hol pedig nagypéntekre tesz. A Pilátus-verés voltaképpen egyfajta zajkeltéssel járó szokás. Nagypénteken a suttyó gyerekek csoportja furkósbottal jelent meg a templomban, hogy a szertartás után Pilátust megverjék, amiért Jézust keresztre feszíttette. Pilátust a templom padjai és fakorlátai helyettesítették, amelyeket a gyerekek, hatalmas zajt csapva, ütlegelni kezdtek. A hívők nagy része ekkorra már elhagyta a templomot, csupán néhány kíváncsi lányka maradt odabenn. A verést a nap folyamán többször megismételték. A szokás igen régi, feltehetően egyházi eredetű, gyakorlására már a 16. századból vannak adataink, s elterjedése az országban igen széleskörű. Feltételezzük, hogy a Pilátus-verés szokása korábban az egész Jászságban általános lehetett, de emlékezete napjainkban csupán Jászárokszállásról maradt fenn.

A naphoz fűződő másik zajkeltő szokás a kolompolás, amelynek a Jászságban kétféle változata ismeretes. Az egyik féregűző kolompolás, amikor nagypénteken a gazdaasszonyok rossz edényeket, lábasokat verve körül járták a házat, s közben azt mondogatták: „Kígyók, békák távozzatok!” (Jászdózsa), „Kígyó, béka takarodjatok a háztól!” (Jászfényszaru). Jászberényben nagypéntek reggelén a gazdaasszony cirokseprűvel körbesöpörte az épületek tövét, hogy a kígyók és békák eltávozzanak.

A kolompolás másik formája, amikor legények vagy gyerekek végzik. A hiedelem szerint nagypénteken azért nem szólnak a harangok, mert Rómába mentek. Ezért este a férfiak és a gyerekek nagy ökörkolompokkal, csengőkkel, kereplőkkel felszerelve járták az utcákat, és hatalmas zajt csaptak. Jászárokszálláson úgy tartották, hogy nagypénteken Krisztus halála miatt elsötétül az ég, s az ilyenkor csoportosan megjelenő boszorkányokat kell elűzni a kolompolással. A jászberényi tanyavilágban a kolompoló legények az ökörhajtó négyellő ostort is magukkal vitték, s ha a tanya gazdája megelégelve a zajt, ingben-gatyában kiszaladt a házból, a hátára vagy a lábára suhintottak a négyellővel. Előfordult az is, hogy a gazda szekerét a legények bosszúból az éjszaka folyamán szétszedték, és a ház gerincén összerakták. A gazda reggel nem tudott mást tenni, csak káromkodni.

A nagypénteki szokások közül csupán a kolompolás maradt fenn napjainkig. Az iskolás gyerekek egy-egy csoportja néha még ma is végigjárja a város utcáit, kezükben kereplővel, csengővel, kolomppal. A szokás jelentéstartalmát már nem ismerik, de jó balhénak tartják, és szívesen csinálják. Több mint tíz évvel ezelőtt a jászberényi Kuckó Óvoda kis óvodásai, óvónői és szülői gárdája is csatlakozott a kolompolókhoz, és azóta minden évben közel 50-60 főnyi csoportjukkal, hatalmas zajt csapva járják az óvoda körüli utcákat. Néhány háznál már várják a kolompolókat, ezeken a helyeken a gyerekek megállnak, elmondanak egy féregűző verset, a háziak pedig gumibékával kínálják meg őket.

Néhány évvel ezelőtt a Kürt íjászai hagyományőrző csoport is bekapcsolódott a szokás gyakorlásába, s nagypénteken a város utcáit járva kolompolnak, karikás ostort pattogtatnak, és tehénszarv kürttel tülkölnek. Az ismerős házak gazdái gyakran kínálják meg a kolompolókat egy kis gonoszűző pálinkával.

Bathó Edit

néprajzkutató

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?