Az idősebb gyümölcsfák tél végi munkái

Az elmúlt évi szélsőséges időjárása miatt, a hazai gyümölcsök árai magasba szöktek. Úgy tűnik érdemes megtermelni akár az éves szükségletet is. A tél végi kedvező időjáráskor elkezdődhet a termő gyümölcsfák karbantartása.

A munkavégzést a gyümölcsfáknál kezdhetjük pl. tősarjak és a gyökérsarjak eltávolításával, vagy a törzs, és a vastagabb ágak zuzmóktól, drótkefével vagy kéregkaparóval való megtisztításával. Gyakori hogy a rosszul kezelt fákon csonkok maradtak, ezeket tőből kell levágni, hogy ne keletkezzenek odvak, amit a fa nem tud beforrni. A keletkezett sebeket, sebkezelő készítménnyel ajánlott lezárni. A letört vagy elhalt ágakat el kell távolítani a hernyófészkekkel és a gyümölcs múmiákkal együtt, hogy ez ne fertőzzön tovább évekig. Meggy esetében pedig a virágzásban moníliával fertőződött, felkopaszodott hajtásokat kell lemetszeni. Fontos, hogy a használt szerszámok ne roncsoljanak. Tavasszal a rügyfakadásig elvégezhető a metszés, melynek sorrendje a legkorábban virágzó mandulával kezdhető meg, majd a kajszi, őszibarack, szilva, cseresznye, meggy, alma, körte és végül birssel fejezhető be. Bár ez utóbbi alig igényel metszést. Az őszibarack kivételével legáltalánosabb a sudaras koronaforma. Természetesen kialakulhat idősebb korban szilvának, diónak, cseresznye egyes fajtáinak is gömbkoronája. A gyümölcsfák metszését célszerű a mindig biztosan levágandó részek eltávolításával kezdeni, például egymást keresztező ágak, hajtások, és az ikervezérek kedvező erősebbikét meghagyni. Majd a korona belső sűrűségét okozó részét eltávolítani, mindezeket alulról kezdve, körkörösen felfelé haladva. Végül a magas idős gyümölcsfák vezérága is visszavágható. Az elhanyagolt fák koronájának túlzott ritkítását több évre célszerű beosztani, hogy ne kényszerüljön a fa sok új hajtás növekedésére, mert ez hátrányos a termőrügyképződésre. Az őszibarack termését mindig az előző évben hozott hajtásokon neveli. Koronaformájának kialakítása már megkezdődik a faiskolában, a vezér kivágásával. Az általánosan leírt metszési alapelveken kívül számos más szempont is van.  Minden gyümölcsfának a koronakialakítás után van átmeneti, teljes termőkori és hanyatló szakasza. Az őszibarack átmeneti szakasza végén a metszés erőssége a legnagyobb (kb. 70%) a teljes termőkorban csak 30-40 %. A hanyatló termés időszakában pedig jóval alacsonyabb. Az őszibarack metszése nagyon nagy kézimunkát igényel és nagyobb szakértelmet is. Az őszibaracknak több metszési módja van, az egyike volt a gyógy metszés, ami nem terjedt el. A váltómetszés abból áll, hogy a termővesszőn, ami legalább ceruza vastagságú, lehet 8-10 virágrügy, mely hármas és a közepe a hajtórügy és ezután lehet visszavágni, még a jövő évi termőállapot jelentő ugarcsapot 2-3 rügyre kell metszeni.

Mindenféle leírtakon kívül legfontosabb a metszés gyakorlati bemutatása. Ez sajnos már évtizedek óta nincs a városban. Ha akadna kertbarát, aki kertjét, fáit ilyen célra rendelkezésre bocsájtaná, e sorok írója ingyenesen megtartaná a metszési bemutatót.

Szegedi Szilveszter kertészmérnök

Telefon:

06-30-621-1511

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?